Amikor belevágtam a baltát a lábamba 2005-ben, egy szobába kerültem egy öreg szakival, Bori Jani bácsival, akinek kőbányán volt egy köszörűs műhelye. Amikor csak időnk engedte, mindenféle érdekes szakmai társalgást folytattunk.

Ő olyanokra is figyelt egy eddzett, hosszú, vékony hengeres munkadarabnál, hogy először felrakták a gépre, és lement rajta egy nagyolás. Ezután kivették, és fektették pár napig, ugyanis mivel ahonnan jött a munkadarab, ott az eddzéskor csak simán bebaszták a fürdőbe, és nem figyeltek arra, hogy függőlegesen merüljön bele. Ezáltal a hossztengelyével párhuzamosan nem egyformán eddződött be a két fele, hiszen a felső fél lassabb lehűlést szenved ilyenkor.

Ez nem egyenletes anyagszerkezetet okoz, és ezt a köszörű megbontja. Majd pár nap alatt el is húzza, kimegy a darab a tűrésből, és kifli alakja lesz.

Meg is látogattam többször is a műhelyben, legtöbbször hengerköszörülési munkáik voltak, több gépen is. Én olyan hengerköszörülést nem láttam, ahol a kő a paláston egy helyben állt volna. Állandóan tili-tulizott oldalra munka közben.

Köszörülésnél mikronos tűrésekről beszélt nekem. Végig is néztük az etalonjainak a szekrényét. Életemben annyi etalont nem láttam, mint nála. Ráadásul az etalonokra még az is rá volt írva, hogy hol áll a névleges mérethez képest, alatta pár ezreddel, vagy felette párral. Abszolut nullás etalon szinte nem is létezik. Azt mondta, szinte mindig kell minden méret, mert ahány munka, annyi méret, de ellenőrizni csak mikronos eszközökkel lehet. Ott a mikrométer tényleg mikrométer volt, vagyis mikronos osztású, nem százados, mint a hétköznapiak, amiket pl. én szoktam használni.

El nem tudom képzelni, hogy harminc mikronnal elmászik a méret, mert nekitámaszkodtam egy gépnek.

Szóval én sem értek a hengerköszörüléshez, de nekem is fura ez a film.