Varga Rudolf

Az elásott kutya éve


A sajnálatos
események után
vállunkon ötven károgó
novemberrel
bolyongunk, tébolyunk
gyóntatófülkéjében csendben
elkopott az ítélőszék?
fanyüvőférgek,
szúvak rágták
szét? szétrágták? elkopott?
vagy nem is volt tán soha?
sosemvoltnapok ígértek
csendes esőt, száraz
ösvényt létünk ingoványán, ígértek
napos évszakot, próbára tett
remény sápad azóta is a bujdosók
borostás arcán, s a szavak, a megpörkölődött
szavak azóta szalonok nyegle
nyelve lett, operabálokon
villog, ünnepelteti
magát a megdicsőült
ocsmányság, holnapra kiderül, nincs,
nincs jövő, mennyországkulcs
sincs a lábtörlő alatt.
A gyávaság fogságában a szűzhó
alatt azóta is véres az avar, halottkémek
törött szárnyakat, elveszett
végtagokat, veszett ügyeket
trancsíroznak, öltögetnek
történetünk bonctermében,
hóhérok, vétlen
áldozatok, mészárosok, izgága
srácok lélekrészei rángnak a hideg
márványasztalon, megbékélésünk jeges
iszonyatában fülünkbe folyton
egy kérdést süvít a szél,
mi lett jobb?
a kufárok, pénzváltók, uzsorások
feldöntött asztalaik helyett állítottak
holdigérő holdingokat,
napkeletig, napnyugatig
nyúló, golyóbiztos bankokat, de a csend
összeesküvésében megnyesett tollaikat
növesztik, megint-megint
csatárláncba állnak a nyughatatlan
angyalok, s maguknak ültetnek
újabb akasztó fákat.