Kedves Geszthi!

>>Mert ugye ha ilyen nincs, es ilyenrol meg nem is hallottam a konyvben emlitve sem, <<

Nem olvastál te abból a kib@szott könyvből egy árva sort sem.

Az SZDSZ-nek 1998-ban is a Hit Gyülekezete szedte össze a kopogtatócédulákat. De ezúttal már a gyülekezet székházában is megoszlottak a vélemények, mert Németh Sándor nyíltan pénzt kért a kopogtatócédulákért. Mi ezt erkölcstelennek tartottuk. Korábban úgy hittük, hogy a közös elvek miatt segítjük a pártot: velük beszélünk egy nyelvet, ôk a barátaink. Mi nem pénzért álltunk melléjük.
Három héten át zajlott a tárgyalás a teljesítménybérezésrôl. Táblázat készült arról, hogy a cédulánkénti díj hogyan változik. A minimális mennyiség összegyűjtése esetén 50 millió forint ütötte volna a gyülekezet markát. Ha képviselônként összejön ezer cédula, akkor 75 millió. Azt nem lehetett tudni, hogy a pénz kié lesz. Hivatalosan azt mondták, hogy a gyülekezeti csarnok építésére fordítódik (amelyhez az MSZP-s vezetésű Magyar Fejlesztési Bank a félmilliárd forint hitelt adta). De Németh Sándor még soha egyetlen fillérrel nem számolt el. Az a pénz bármire felhasználható. A feleségemnek azt mondtam: mostantól három válóokot tartson a szeme elôtt. Elválok tôle, ha egyetlen kopogtatócédulát mer gyűjteni az SZDSZ-nek, ha a gyülekezet iskolájába akarja íratni leendô gyermekünket, vagy ha a Hit Gyülekezete alkalmazásába lép.
A kopogtatócédula-gyűjtésnek még voltak váratlan fordulatai. Németh Sándor a pénz mellett megállapodott abban is, hogy Székely Gábor - aki gazdasági tanácsokat adott a vezetô lelkésznek a tized felhasználására - az országos lista 25. helyére kerül. Valamiért nagyon fontos volt ez Németh Sándornak. A Fidesztôl való paranoiás félelme - és a kilátásba helyezett milliók mellett a vezetô lelkész azért hajtotta a szokottnál is jobban a kopogtatócédula-gyűjtôket, hogy Székely Gábor bejusson a parlamentbe. Németh Sándor azt prédikálta, hogy "aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetônek megnyittatik" (Lukács 11,10). Irány kopogtatni: Isten megígérte, hogy a zörgetônek megnyittatik. Voltak olyan összejövetelek, mikor a csarnok fele üres volt. Mindenki cédulát gyűjtött. A hívôk lelkesen kopogtattak az Úrért. Fogalmuk sem volt se pénzrôl, se Székely Gáborról. Németh Sándor azzal rémisztgette ôket az istentiszteleteken, hogy vége a demokráciának, jön a rekatolizáció. (Ebben volt igazság. A demagógia ezért hatott mozgósító erôvel.) Az imacsoport rimánkodott Istennek: "Emeld fel, Uram, az SZDSZ-t, és sújts le az ellenségeire." Megparancsolták neki: "Nôjél nagyra, SZDSZ! Vasárnapra nagy párt legyél. A Fidesz zsugorodjon, be se jusson a parlamentbe."
Az SZDSZ országos fóruma döntése értelmében azonban Székely Gábor néhány helyet visszacsúszott a megállapodáshoz képest. Németh Sándor - miután egyeztetett Székely Gáborral - kijelentette, hogy ezt nem hagyjuk: keményen meg kell zsarolni az SZDSZ-t. Ha a párt nem tartja be a megállapodást, nem kapja meg a kopogtatócédulákat. Még aznap este hívta Borvendégh Norbertet: minden cédulát gyűjtsenek össze, és ha nem enged az SZDSZ, mindet el kell égetni. Mindez egy héttel a leadási határidô elôtt zajlott. Ha ez bekövetkezik, a Szabad Demokraták Szövetsége nevű kormánypárt nem indulhat az 1998-as parlamenti választásokon. (Nagy balhé lett volna. Ha máskor nem, hát akkor megtudták volna az SZDSZ vezetôi, kicsoda Németh Sándor, és mi a Hit Gyülekezete.)
Kimentek a körtelefonok, hogy a kampányban mindenki álljon le. A rohambrigádok utasítást kaptak, hogy egyetlen cédulát sem adhatnak át. A gyülekezeti kampánystábok nem kerültek könnyű helyzetbe, mivel a helyi SZDSZ-esek nem értették, mi történt. A 176 körzetben kialakultak a jó kapcsolatok, ezért nem akármilyen feladat volt bejelenteni a barátoknak: egyelôre nem kapják meg a kopogtatócédulákat.
Németh Sándor reggel felhívott telefonon (azon a hangon, ahogy Dávid szólhatott Istennek: "mélységbôl kiáltok hozzád, ô Uram"). A legmélyebb depresszió közepette közölte: "Végeztünk az SZDSZ-szel. Befejeztünk minden együttmuködést velük. A jobboldalhoz fordulunk. Hívd a Pokornit, mégis adhat interjút az újságba." "Mi történt?" - kérdeztem. "Kinyomták a Gabit ezek a szemetek - mondta Németh Sándor csaknem sírva. - Székely Gábort visszatették a listán." Aha. Összeomlott a világ. Hívjam az ellenséget.
Akkor már a Hetek című gyülekezeti agitka (hivatalosan: országos közéleti hetilap) felelôs szerkesztôje voltam. A fôszerkesztô nevét nem árulom el. Néhány nappal korábban felhívott Pokorni Zoltán, a Fidesz frakcióvezetôje (késôbbi oktatási miniszter), akivel jó viszonyban voltunk. Mint mondta, barátságunkra való tekintettel szól: miután hetente leírunk róluk minden szemétséget a lapban, szívesen elmondja, mit gondolnak valójában. Persze csak akkor, ha érdekel bennünket a véleményük. Köszöntem a türelmet, és hívtam lelkesen Németh Sándort: Pokorni Zoltán bejelentkezett egy interjúra. Egy újságnak mindig jó, ha nyilatkoznak, különösen olyanok, akik nem vállalnak közösséget a lap szellemiségével (már az is baj, ha egy lap ilyen, de mindegy).
A fôszerkesztô lehűtötte lelkesedésemet. "Ez az én újságom - mondta Németh Sándor. - Nem a Pokorni Zoltáné. Én döntöm el, hogy ebben az újságban ki nyilatkozhat, és ki nem." Majd folytatta: "Az nekünk nem jó, ha Pokorni nyilatkozik. Pokomi nem buta. EI fogja mondani, hogy a Fidesz nem jelent veszélyt ránk. Ha elolvassák a gyülekezetben, akkor nem lehet az embereket fanatizálni a kampányban. Jobb lett volna, ha leanyáz bennünket. Nekünk most az kellene, hogy a Fidesz szektázzon. Akkor legalább meglenne, hogy mi legyen az újságjövô heti számában. Halogassuk az interjút, hátha berágnak."
Ordítozva jártam Pest utcáit. "Istenem! Hova kerültem? Ez a Te elhívott, szent embered? A szolgálati ajándék? Ez az Isten embere? Ez a szemétláda? Eddig azért küzdöttünk, hogy ne szektázzanak bennünket, mert mi ugyanolyan magyar polgárok vagyunk, mint ôk. Ez az ember pedig tudatosan provokálja, hogy szektázzanak? Azért, hogy fanatizálni tudja a naiv hívôket, akik nem tudnak semmirôl? Csak azért, hogy a tökkelütött hülye haverja, akivel együtt üzletel, bekerüljön a parlamentbe? És még ott sem hagyhatom ezt a jellemtelen gazembert, mert az lázadás lenne Isten ellen?"
Megértettem, hogy Németh Sándor beállítana a lövészárokba bennünket. Ellenségeskedést szít kortársainkkal szemben, akikkel ugyan nem értünk mindenben egyet, de túl kicsi ez az ország ahhoz, és túl rövid az élet, hogy egymás iránti gyűlölködéssel töltsük meg (a kereszténységrôl már ne beszéljünk). A feleségemmel titokban beadtuk a vízumkérelmet az Egyesült Államokba. Nem láttam más lehetôséget, csak a menekülést.
Azon cseppet sem lepôdtem meg, hogy Németh Sándor azonnal a "lenácizott" ellenség barátja lesz, ha az SZDSZ nem engedelmeskedik neki. De ennél izgalmasabb kérdés volt, mi lesz az SZDSZ összegyűjtött kopogtatócéduláival. Átadja a Fidesznek? Ajánljam fel Pokorni Zoltánnak?
Másnap a fôiskola komputertermében tartott tanácskozást a gyülekezeti válságstáb (mivel ott "kevesebb a lehallgató készülék"): Hack Péter, Takács Ferenc, Szekeres Gyuri, Mészáros István, Borvendégh Norbert, Görbicz Tamás és Németh Sándor (én a Hetek című gyülekezeti újsággal vergôdtem). A vezetô lelkész elmondta: "Az egész pártot mi csináltuk. Miért mindig mi engedjünk? Jelentsük be, hogy kiszállunk a kampányból. Csináljanak, amit akarnak." Mészáros Pista - néhány hosszú körmondat után - a kezeit tördelve felhívta a figyelmet egy apróságra: az ajánlószelvények hivatalos dokumentumok, eltüntetésük bűncselekmény. Aki gyűjt, az nem rendelkezhet vele.
Az SZDSZ higgadtan kezelte a problémát. A tárgyaló delegáció tagjai elmondták: kár lenne a kialakult jó kapcsolatot veszélyeztetni. Ez egy demokratikus párt, ahol nem lehet parancsra elintézni, ki hányadik helyre kerüljön a listán.
Másnap reggel "Szücsi", Petrôcz Levente egyik embere (foglalkozása szerint szobafestô-mázoló) nyitva felejtette kocsija csomagtartóját. A székház udvarán áthaladó Németh Sándor észrevette, hogy oda van beömlesztve a visszatartott cédulák nagy része. Készen az égetésre. Utasítást adott, hogy gyűjtsék össze az ajánlószelvényeket az ország minden pontjáról, és helyezzék a gyülekezeti székház páncélszekrényébe (ne heverjenek az autóban, még meglátja valaki).
Szekeres Gyuri elindult - mint rendesen - ezerrel végrehajtani a feladatot. Talán ez volt a szerencse. Olyan stílusban zajlott az intézkedés, hogy felborzolta a kedélyeket. Miután megérkeztek vidékrôl a visszajelzések, hogy óriási balhé van készülôben, mert "a hitesek elviszik a városban gyűjtött ajánlószelvényeket", Németh Sándor megijedt. Fél óra múlva újabb parancs: Szekerest ("azt a hülyét") leállítani. Két napon belül az összes cédulát adják át a helyieknek.
A vezetô lelkész azt a büntetést találta ki az SZDSZ-nek, hogy nem veszi át tôle azt a pénzt, amely a gyűjtésért járt volna (a csarnok árát majd összeadják a hívek). "Ne tudjanak kifizetni bennünket, mondta Németh Sándor. - Csináljunk erkölcsi tôkét belôle." Ruff Tibi (igazi szellemi ember) a rohangálás láttán azt mondta Takács Ferinek: "Milyen viharos idôk." Ami azt jelentette: tombol az ördög. Mire Taki Feri: "Nincsenek viharos idôk, csak a kormányos rángatja a hajót." Vagyis: tombol az ördög.

Bartus László: "Fesz van", 198-202. oldal

Még mielőtt belémkötnél: azt írtam: "Bartus leir egy a történetet, mi szerint NS a szadeszt azzal fenyegette meg, hogy a gyülisek által gyűjtött cédulákat elégeti."
Tehát nem nyilatkoztam a hitelességről, hanem azt állítottam, hogy a könyvben ez szerepel.

>>Am az igen, hogy a RK vegkepp nem a szocikat perferalja.<<

Kedves Geszthi, talán hallottál arról hogy ebben az országban volt az a bizonyos "negyven év", mely után én ezt egyátalán nem csodálom. Üdv: p.