Pethes Mária

örvény

hol maradnak a szavak
amik megszemélyesítik
a tárgyakat hogy életre
kelhessenek hol a tegnap
feltett kérdésre a válasz
mint kínai selyemre festett
leheletkönnyű csendélet
amikor a köhintéstől
felrebben fészkéből egy gerle
és szárnyával örvényt kelt
a mozdulatlan levegőben

öregség szagú decemberben
a házak között vadászó róka
szemében ragyog az áldozat
képe tisztára mosott ablakon
jégvirágok indáznak a szándék
acélkemény rugója moccan
leírni mindent ami méltó
hogy fennmaradjon az idők
végezetéig legyen végre valami
más valahol nagyon messze

elvesztett küzdelmekről epekedő
órákról szóló leírásban a semmit
nem bánásban nyugtalan virrasztásban
mint az óceánokba tartó szárazföldek
megállíthatatlan nyomulása vagy
bármi más csoda az igazság létezése
egy megtagadott név ami valakihez
tartozott akiben hinni lehetett volna
a bizalomvesztés hegynyi súlya

tévedések nyilvántartása növekvő
lista kétely-nehezék a mindennapokon
már semmi sem biztos még két test
meztelensége sem akár az örökké
és a gyöngédség kéje a hitetlenség
csapdája hangosan csattan a csalódás
akár a tüske ütötte seb amiből
kibuggyan a vér és aláírás helyett
piros pecsétet ejt a papírra vetett versen