"A Bibliát úgy írták Isteni ihletésre, hogy azt az emberek megértsék."
Figyeld barátom!
Az ókori ember sem volt hülyébb a mai kisiskolásnál! MEGÉRTETTÉK VOLNA, ha valaki elmondja, hogy a Föld egy űrben keringő gömb.
A probléma az, hogy nem tudtak erről! Ezért is írták a bibliás meséket "laposföld" világképben, szépen mutatva, hogy a mesék mögött semmiféle isteni sugalmazás nincsen, azt mind csak az ismerethiányos emberek találták ki. És ez a rusnya tény böki a csőrödet, de nagyon.
"Pl: Mit értettek volna meg az emberek abból, ha Isten úgy íratta volna le az emberrel hogy a Föld 132 kémiai elemből áll,fontos alkotórésze az oxigén a hidrogén és a szén?????????"
Azt, hogy a világ nem négy elemből áll, hanem számtalan sokból. Az i.e. 5. században Démokritosz az atomelméletével éppen ezt mondta ki!
Persze ide még akkor kellene magyarázat arra, hogy a tűz az nem elem, hanem egy jelenség, és hogy van három halmazállapot, de ezt a kovácsok egészen jól tudták: a szilárd (földszerű) fémek megolvadnak és vízszerűvé válnak.
Mondom: az ókori emberek sem voltak hülyék, csak kevés volt a helyes ismeretük!
Ha bármiféle isten közreműködött volna a Drágalátos Biblia megírásában, akkor neki kellett volna lennie ismereteinek, amiket közöl a szövegeket író papsággal. A közemberek pedig gyakorlatilag bármit elfogadnak igazságnak, amit a papság mond nekik, úgyhogy nincsen kifogás: a Biblia által írt ostobaságok mutatják, hogy ismeretek nélküli emberek kitalációi.