Kodolányi Gyula

Ami fennmarad

Ezren írunk, s jó, ha egyetlen vers marad fenn,
ha unokáink nyelvében fészket rak egy mondat,
s egy felfénylő sorban tovább él a pillanat,
szavaimban átszellemül hajlatod. Jelet

hagyni, az is hajt, persze. Hagyni magunk után
jelet valakinek, akiben majd kigyullad.
De ez mind csak utólag tűnik fontosnak,
mikor a reggelre visszanéz a délután,

s oldozza a múlt gubancát. A jelen más.
Önfeledtség, hiány, televény, sóvárgás.
Innen indul a vers: útját terelgeti

ezer vonzás, holtak parázsló jelei,
hiúságok, nagyobb sejtelmek. Minden nap
ily kusza: innen sarjad, ami fennmarad.