Ofenbau Creative Commons License 2020.12.09 -2 0 92377

  

"A tervező januárban ér rá elkezdeni, addig ki akarjuk találni mit tervezzen be fűt3snek, illetve mit akarunk pontosan. "

 

 

 

 Egy jó tervező mindent beletesz a tervbe amit a kedves megrendelő kér,  függetlenül attól , hogy azok racionálisak vagy hülyeségek

 Egy házban 3  -4 féle fűtés  na el lehet dönteni , hogy mennyire ésszerű.

 

 

 

 Habár most ellentmondásba keveredtem az elveimmel.

 Az életen során fűtöttem már szénnel, brikettel fával, majd háztartási tüzelő olajjal.

 

 Majd villannyal is  nem is kevés ideig. 11 évig ment 3 db. un. hőtárolós  villanykályha,  vele párhuzamosan  egy olajkályha is , tény hogy egy másik fűtendő helyiségbe. Sőt extra hidegben még egy   1 kW -os  fali hősugárzó is menegetett időnként.

 

 Aztán mind a villanynak mind a HTO -nak egyidejűleg  vége lett. Az áraik majd  3 x -osára nőttek.

   Viszont éppen az előző évben épült ki a gázvezeték... így rácsatlakoztattunk.

 

 

 Gázkazán  és radiátoros hőleadók.

 

 A gázrendszer eleve csak terv alapján készülhet. A fűtési rendszer ? Hát nagy rendszernél  eleve kell, ajánlott, kis rendszernél pedig eseteleges. A házam kerek  95 nm  úgy döntöttem minek.

 illetve a saját elképzeléseimet papírra vettetem  és  kineveztem tervnek.  Felfogadtam egy szerelőt - vállalta, elkészítette.

 A gázrendszerrel együtt. mint írtam kell  a gázra egy terv.

 nem vitattam, de ha már kell csak megnézem mit vettet apapírra a tervező.

 Ok. minden rendben, de kiböktem, hogy a gázkazán  2 x olyan teljesítményű mint extra hidegben kell.

 Szóvá tettem először jött a  szakemberi főlénnyel , hogy ő tudja mi kell oda.  majd némi vita után meggyőztem arról , hogy mi a tervező feladata.

 na szóval elkészült a csodás fűtés , nagyjából minden stimmelt. Egyedül  az egyik helyiségben kellett a radiátor felületet   lényegesen növelni... az is megtörtént.

 

 Közben  az egyik helyiségben   pár éve  visszatértem  egy kandalló fűtésre is.

 Ingyen fa  és főleg a biztonság miatt.

 Amúgy a  hagyományos fűtés felettébb macerás, de jobb mint a semmi.

 

 Ja a klíma.

 Hát az is van... 14 éve az egyik tetőtéri kis szobában.. szigorúan csak hűtésre.

 Miért írtam ezeket ?

 Olvasgatom itt a  topiktárs reménytelejes  elképzeléseit a leendő fűtéséről.

 Hát csak annyit,  az még a megvalósítás után is  sokat változhat.

 

Megjegyzem januárig már nem sok idő van a kitalálásra, de a jó tervező csak papírra veti az elképzeléseiket.

 Függetlenül attól hogy racionálisak vagy sem.

 

  "mert a full hőszigetelt csodaház miatt akarjuk, nehogy penészedés legyen."

 

 Nem kell egy háznak full hőszigeteltnek lenni, hogy penész ne legyen sehol a belső falakon.  Elegendő annyira hőszigetelni , hogy  a hőhidak mentén sehol sem  érje el a első falfelület a lecsapódási hőmérsékletet.  Ehhez elég  egy közepes hőszigetelés is.

 Az ennél nagyobb a további energia megtakarítás miatt kellhet.

 

Előzmény: szerencses73 (92363)