Komáromi István

Lányomnak...

Felnőtt a cseppem, csoda-szép, értelmes,
közvetlen és felettébb kedves a teremtés,
megfontoltabb nálam, nem annyira érzelmes,
ebből a szempontból szerintem szerencsés.

Földig ér a lába, egy szép Nő, nem egy páva,
tőle ajándékba kaptam a jogos büszkeséget,
keményen megdolgozott, minden iskolába`,
arannyá festi lelkemben a komor szürkeséget.

Nem olyan, mint én, őt talán mindenki szereti,
de sosem bánt meg azért, mert hirtelen vagyok,
néha a kényelmetlen vitáinkat inkább elneveti,
akkor is, ha szemeiben egy könnycsepp felragyog.

Mintha tegnap történt volna, mikor először lépett,
sokan mondták, húszévesen még korai a gyerek,
szórakozzak, éljek még, nem vagyok elég érett,
de minden vágyam az volt, hogy édesapa legyek.

Bizony, felnőtt az én egyetlen, édes, kicsi Lányom,
remélem, hogy boldog lesz, megengedi a világ,
egy élhető életről szólt a legédesebb álmom,
amiben soká tündökölhet a legszebbik virág.

Forrás: www.poet.hu