Cowboy Creative Commons License 1999.09.10 0 0 346
Kedves Pocak!
Sajnos, nem én jártam MO.-on, hanem a sógórnöm járt itt, Ö hozta magával. (Sajnálom, korlátozott anyagiak miatt nem tudok több rokont adoptálni és fizetni a repülöjegyeket!) Mindketten élvezték a repülöút elsö részét, mivel a fedélzeten utazott és a stewardesek állandóan kényeztették öket (Austrian Airlines), még a pilótafülkébe is ellátogattak. Tudom, hogy elfogult vagyok, de gyönyörü a bestia. (Törzskönyvi neve: Perbálmenti Beste) A második rész már keményebb volt, New Yorkban a fekete jegykezelönö beparancsolta a ketrecbe és az elöirásoknak megfelelöen egy tálba vizet kellett tenni, amit ugyan rögtön kiboritott, de az elöirás betartása a lényeg. A 3órás utat csak több órás vihar miatti betonon várakozás elözött meg, amit már nehezebben viselt a kisasszony. Azóta nagyot nött, már nem tudja levágni a kanyarokat az asztal alatt, amikor a nagyot kergeti. Sokmindent a nagytól tanul. Látta, hogy a nagy eltünik a kutyaajtón keresztül a házba, gondolkozás nélkül követte. (Az egyik udvari ablak elé szereltem a kis ajtót, ha elmegyünk otthonról az ablakot kinyitom, igy szabadon közlekedhet ki/be.) A medencébe az elsö alkalommal megmutattuk, hol tud kijönni, azóta tudja. Ha eleget úszott a lépcsöhöz úszik és simán kijön. Sétálni ö is szeret, ha az elöszoba felé megyek, már ugrik is a pórázhoz, minél elöbb kerüljön a nyakára és usgyi. Most már ö is ugatja a felénk közeledöket, jobbnak látják, ha kitérnek az utunkból. Napközben ketrecben kell lennie, mivel sem a szemetes, sem a lakás nem lenne biztonságban. A házörzés igy csak a nagyra marad, amit becsülettel ellát. Tegnap volt itt a hütögép szerelö, addig a kutyuk a kertben voltak, a kertajtót döngették az idegent látva. A szerelö már itt járt a múlt héten, de mivel elfelejtettek telefonálni, nem voltunk otthon. Csak a nagyobbik kutyát látta az ablakban, de olyan hevesen ugrált és ugatott, hogy attól félt, kitörik az ablak és a kutya széttépi. Szerinte csak úgy lehet a házba bejutni, ha elötte a kutyát lelövik! Természetesen nem árultuk el, hogy az a nagy vad kutya csak jó szinész, ha belépne, azért ugrana rá, hogy képennyalja. Nem árt, ha mindenki úgy tudja, egy (most már két) fenevad védi a házat. Az új szomszéd fia is átnézett a keritésre mászva, amit a nagyobbik rögtön kiszúrt, és a 2.5 méter magas kerités tetejéhez ugorva a gyerek képébe ugatott. Az rögtön le is ugrott onnan, és hallottuk, ahogy az apjának meséli, milyen veszély van a másik oldalon. Ennek örültünk, ugyanis, ha a keritésen átmászva a medencébe fulladna, akkor is beperelhetnének minket! Mivel nekik nincs medencélyük, jobb ha valami elriasztja egy kis napközbeni fürdéstöl.
Még csak egy képet scanneltem le a kisasszonyról, de remélem, a hétvégén lesz idöm a többit is elküldeni Wágner úrnak.
üdv, Cowboy