SZABÓ LŐRINC

A KIMONDHATATLAN 

A szived majdnem megszakad, 
szólnál, de szavad elakad, 
szólnál, de görcs és fájdalom 
fuldoklik föl a torkodon, 

oly mélyről, mintha lelkedet, 
a recsegő idegeket 
húzná magával, úgy sajog 
szád felé néma sóhajod. 

S egyszerre oly gyönge leszel, 
hogy szárnyas szédülés ölel, 
fogaid közül valami 
sírás, valami állati 

nyöszörgés kinlódik elő 
s azt hiszed: a következő 
pillanat mindent, ami él, 
elfuj, mint pókhálót a szél