Amikor Orbán Viktor megszólalt a nép felé, úgy érezhettük, mintha Margaret Thatcher hallanánk. Ez a retorika viszont hamis! Kormányunk vezetője ugyanis nem tudja azt a hangot megütni, ami a "Vaslady" természetéből fakadt. Ha megnézzük a hatalomra kerülésükkor elmondott beszédeik lényegét, máris tapasztalhatjuk a különbséget. Amíg Thatcher ironikusan biztatta népét, addig Orbán mindjárt bűnösökért kiáltott. De nem csak ebben térnek el egymástól, hanem államvezetésükben is. Thatcher egy-egy problémakör megoldásához előkészítői csapatot hozott össze, akik szakértőkből álltak és ebbe nem csak saját hívei voltak, hanem meg lettek hívva a "legvéresebb szájú" ellenfelei is. Ezeket a bizottságokat meghallgatva egy személyben döntött a kérdésekről. Sokszor ezek a döntések még saját pártjának állásfoglalását is figyelmen kívül hagyták. Majd a végrehajtást egy újabb bizottságra bízta, hasonló összetételben. Orbán ezt nem teheti meg két okból: egyrészt azért, mert a koalíció "kispályára" kényszeríti, másrészt elkötelezettségei vannak "rokonai, barátai és üzletfelei" ;-) felé. Mivel ezek a kapcsolatok mindig támadhatóak, ezért megpróbálja a kommunista rendszer felemlegetésével illetve ellenfelei vélt vagy valós gyengéinek felhozásával kompenzálni (a szakmai magyarázat egyre kevesebb szerepet játszik). Csakhogy, ez a misztifikáció már inkább Jozeph McCarthy vádaskodásaihoz hasonló. Ez a mccarthyzmus pedig az USA-ban is leszerepelt, így - nem nehéz megjósolni - Magyarországon sem lesz jövője.