Befejeztem a Kazohiniát, most is érdekes volt, és bőven adott gondolkodnivalót.

Elolvasva a Keresztury Dezső által írt utószót, elsőnek az jutott eszembe, hogy ama bizonyos, visszataszító drótmajmos kísérletről tényleg nem tudott a szerző. Másodiknak az, hogy az ilyen utópiák szerzőit elküldeném az általuk leírt helyre, vajon meddig bírják?

Elég sok utópista szocialista kezdeményez volt már a történelem során, de mindig kudarcot vallott, mert senki nem bírta sokáig. Talán a hippikommunák éltek legtovább, no meg a vallási közösségek, amishok, mennoniták.

Nem is beszélve a jezsuiták Paraguayban létrehozott államáról, az működött, amíg fel nem számolták, lásd Misszió.

Ami viszont a kazik társadalmának leírását illeti, vérbeli, maró szatíra. Tetszik, ahogy az elődeir hivatkozik Szathmáry, Swiftre, Madáchra.

Tényleg kész tébolyda, de olyan tébolyda, aminek egyes vonásai nagyon ismerősek lehettek volna Lemuel Gulliver számára.

Kezdek rájönni, hogy ha egy írás ennyire foglalkoztat, akkor nem lehet az olyan rossz! Nem is az, csak csüggesztő, legalábbis számomra. Persze valószínű, hogy ez volt az író szándéka.