Kamarás Klára: Talán…


Talán egyszer hiányzom még…
Mikor tavaszt búg egy madár,
talán felbukkan egy emlék,
és akkor majd gondolsz reám.

Talán lesz nyár és éjszaka,
mikor minden csillag ragyog,
egyedül ülsz egy kis padon,
s azt képzeled, hogy ott vagyok.

Talán a hulló levelek
alatt keress egy lábnyomot,
de visszahozni nem lehet,
amit az idő elmosott.

Mikor még nem volt “te” meg “én”
csak “mi” – ez volt a szerelem?
Nekünk nem volt fagy, hó, halál…
Ne tudj feledni sohasem!