Na végére értem, nem nehezen, csak épp most jutott rá idő. Mellesleg a negyedik kiadást sikerült megvenni, jól megsárgult lapokkal, ám teljesen kiváló állapotban. Letölteni sehonnan nem lehetett. A mek-en sincs. Pedig hát lenne miért. Csodálkoztam, hogy itt a topikban is kevés szó esett a műről, ezért röviden a történet, egy angol hajóorvos hajótörést szenvedve egy különös szigeten ér partot, ahol a kazo elv érvényesül. A logika és racionalitás az irányadó. Törvények nélküli egyensúly, szükség diktálta igény kielégítés, egyenlőség, következetesség, bűn és bűnözés nélküli világ (csodáltam volna, ha a doki nem a Bűn és bűnhődés példáját hozza fel szemléltetésként), rend, ami ugyan lélek nélküli, ránézésre egész jól hangzó világ. Pusztán a kötőanyag hiányzik. Minden olyan, amit érzelemhez lehet kötni, fűzni, kapcsolni. Ezek a hinek. Akik már fiatalként hullát boncolnak, hogy megismerjék az emberi test zegzugát, a halottra feldolgozható, újrahasznosítható anyagként tekintenek, a sakk marhaság, ugyanis mi értelme egymás ellen játszani, és nem egymásért előre egy közös célért. Mit ér az a győzelem, ahol vesztes van. Zene, kultúra mind mind önmagért való szemfényvesztés. Ez az egyik oldal.

A másik oldalon, a sziget elzárt részén (nyugodtan lehet gettónak nevezni) élnek azok az emberek, akik nem tudtak alkalmazkodni a fenti létformához. Behinek. Bődületes téboly uralkodik, az ésszerűség hiánya. Amennyire vágytam ennek az oldalnak a megismerését, úgy ábrándultam ki a tébolyodottság kusza túlírásán. Mintha a szél fútta volna egymás mellé a betűket, és nem kevéssé a hozzátartozó magyarázatokat, éreztem a szatírát, csak valahogy ez így sok volt.

Az egyensúlyt végül is az adta meg, amikor a doki hazatalálva, egy huszárvágással rendet teremtett a családi életében. Akkor kissé elhasaltam. :)

Kedvenc részeim, ahol a doki és Zatamo, a pártfogó szellemi csörtéi érzelemről és értelemről, szemben állítva.

Szathmári Sándor: Kazohinia