Arany-Tóth Katalin

ÉJJELI SÉTA

Emlékszel? Ragyogott ránk egy csillag
s mi hosszasan úsztunk hullámzó fényében,
midőn égető karjai átöleltek
és halált sugalló szorítással vigyáztak ránk.

Elbűvölt minket, majd mámoros vágyak
biztató, hívó hangja szólt az Égben
s titkokat súgva ígért szépet,
leplezve rejtett vágyaink elfojtott sorát.

Néztelek. S még nem tudtam, mit hoz a Holnap,
Csak hagytam, hogy tompuljon testem ereje,
s legyen úrrá rajtam a titkos Végzet,
melynek fátyla fölöttem lebegett éveken át.

Boldogok voltunk, mint gerlepár a házak
magasló tornácán, kik örülnek a fénynek,
a napsütés, a felhők énekének,
simítva szárnyaik fáradt és megtépett csonkját.

Bennem élsz. Síró emlékek zuhannak
búsan lábaim elé, s fájón lepihennek.
Lelkemben remények sugara él,
s elhagyott testemet édesen öleli át.

aranykati.blogspot com

A lélek magányossága (2005)