V43 1279 Creative Commons License 2020.11.14 -3 1 73168

Zentralalpen újratöltve: Obertauern-Tappenkarseehütte-Hüttschlag

 

Előzmény: http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=149230046&t=9012640

 

A Knittelfeld-Tappenkarseehütte szakasz nyári szezonbeli lejárásához kapcsolódóan július első felében ismét útra keltem a második alpesi túrámra. Az előző túránál alkalmazott autós logisztika szóba sem jöhetett, ennek megfelelően a közepes céges hátizsákomat vittem magammal, mely már jó sokat volt velem az Alpokban. Szállások kapcsán jelentős eltérést terveztem az első bejáráshoz képest: az első éjszakát a Südwiener hüttétől 3 órányira lévő Muhreralmnál, a második éjjelt pedig a Draugsteinalmon lévő Steinmannhüttében terveztem tölteni. A harmadik napon pedig egy kis vonatozás volt tervbe véve a túra útánra, szabadjegyem terhére évről-évre szoktam ilyen kitérőket tenni, amennyire az időbeli lehetőségek engedik. Szállást csak a Muhreralmmal beszéltem le előre, így voltam vele, hogy ha nagyon megcsúszok a második napon, akkor a Tappenkarseehütte is megfelelő lehet, ahogy az első alkalommal is ott szálltam meg. Az időjárás előrejelzés kedvező volt, ez a gyakorlatban is jól alakult.

 

6:37-es személyvonattal utaztam Tatabányáig, majd onnan „egy seggel” Railjettel Salzburgig. A kötelező maszkhordásnak nem örültem, de annak viszont igen, hogy ismét Ausztria belsejében túrázhatok, ismerős terepen. A 10 eurós pótdíjat legombolták rólam, fel voltam rá készülve, csak bosszantó hogy egyre romló árfolyam mellett ez semmi pluszt (pl. helyjegy) nem ad továbbra sem. Persze még így is jócskán kedvező, mint akár egy kirándulójegy ára. Salzurgba pontosan érkeztünk 11:52-re, 12:15-ig volt egy kis időm harapnivalót beszerezni az aluljáróban található Sparban. Meg is vettem az colát és banánt, először használtam külföldön önkiszolgáló pénztárt ott. Vettem még frissen sült rántott húsokat zsemlével a pultból, meglepetésemre ezt nem helyben kellett fizetni, hanem tehettem még egy kört a pénztárhoz, ahol persze nem engem vártak. A hagyományos pénztárban sorra kerülve mutattam az előző vásárlás blokkját, gond nélkül kiegyenlítettem a számlát, majd már eléggé sietősen haladtam a grazi vonat felé. Amint felszálltam kb 20 másodpercre rá indultunk is, ez kicsit meleg volt. Ismét. Viszont az ebéd eléggé finom volt, teljesen jóllakva szálltam le 13:36-kor a vonatról Radstadtban.

 

1. Radstadt, átszállás

 

Kettő perc volt az átszállásra, 13:38-kor már az 5,9 eurós teljesárú jegyemmel a kezemben ültem a buszon Obertauern felé. Ismerős volt a táj ahol haladtunk, a tűző napsütésre próbáltam magam felkészíteni lelkileg, nem túl sok sikerrel. 4 perc késéssel, 14:07-kor szálltam le az üdülőfalu legmagasabb pontja közelében (Passhöhe) lévő megállóban. A közeli Tourinform irodát ezúttal nyitva találtam, így innen is sikerült eredeti bélyegzőlenyomatot szereznem a füzetembe, akárcsak az előző túrán Hohentauernben. Ezenkívül a Salzburger Almenweg térkép/igazolófüzet kiadványába is pecsételtem (almokon fekvő hüttéket kell felkeresni és ott igazolni), mely helyben tetszett meg. Ha jól számoltam már az előző bejárásomnál elértem a bronzjelvényes szintet. Érdekességképpen jegyzem meg, hogy egy cipősdobozban a mozgalom valamennyi pecsétje (vagy legalábbis döntő többsége) megtalálható volt, aki ezeket benyomja a megfelelő helyre itt az „teljesítette is” az Almenweget. Mondjuk azóta sem foglalkoztam ezzel a kérdéssel, majd egyszer talán előveszem megint, amikor nagyobb esély lesz rá, hogy el is intéződjön a jelvény, mint most a félig mesterségesen leállított gazdaságú világban. Visszatérve a Tourinform irodára a mosolygós recepciós lány jóvoltából a mosdót is használhattam, be is kentem magam naptejjel. El is telt az idő itt, a tervezett 2 óra utáni indulásból majdnem 3 óra lett. Este ez az időkülönbség nagyon jól jött volna.

 

2. Obertauern Passhöhe buszmegálló, a túra kiindulópontja

3. pecsétdömping

 

A házak utáni rövid mocsaras rész most is megvolt, majd már a 2 éve jól megismert úton haladtam tovább, elhagyva a falut, majd egy nagyobb emelkedő után elérve az izgalmasabb terepet. A hepehupás, Südwiener hüttéig tartó részről kevesebb szint rémlett, tovább is tartott ez a rész a tervezett időráfordításnál. Az időjárással nem volt gond, a kilátás is szép volt, északról a Dachstein tömbje volt a legmarkánsabb a távolabbi hegyek közül. A Südwiener hütte felé vezető kijelölt út lejtője előtti Hengst pont után tértem át az út Tappenkarsee felé vezető irányára, majd a zsákomat ledobva indultam el anélkül a hüttébe pecsételni. A házban sokminden nem változott, pár vendég falatozott, a hütte vezetőségéből az úr tett fel 1-2 kérdést, a nő mivel nem fogyasztottam, ügyet sem vetett rám, ez így abszolút beleillett a képbe, nem is bántam, hogy odébbállok. Bő ¾ óra után tértem vissza a zsákomhoz és folytattam az utamat.

 

4. elhagyva a nyüzsgő Obertauernt

5. jobbra az úton érkeztem az üdülőfaluba, balra, azaz nyugat felé folytattam utamat

6.-7. a hepehupás terepbe egy nagyobb tó a környező szürke sziklák vittek változatosságot, egy órájával ezelőtt még házak között mozogtam, itt meg jobban megérintett az érintetlenség "szaga"

8. szürke sziklák egyik képviselője, Sétálósék tavaly a fenti csúcsokat útba ejtve haladtak Obertauernből a Südwiener Hütte felé

9. kilátás észak felé, háttérben a Dachstein tömbje uralja a látképet

10. balra a Südwiener Hütte, jobbra a Dachstein változatlanul, csak más szögből

 

Tehenek szomszédságában egy réten átvágva tettem meg az első komolyabb emelkedőt, ahonnan a Tauern alagút északi kapuja (Tauerntunel Nordportal) látszódott, háttérben szép naplamentével. Szorgalmasan fotóztam különböző szögekből a megkapóan szép fényeket, de ez azt is jelentette, hogy a fények percről percre fogynak. A szép fények egy darabig még elkísértek, de a Taferlscharténél, már a szürkület kezdetét vette. Ez nem volt kellemes érzés, főleg annak tudatában, hogy még csak nem is látom a szállásomat, az emailben írt 9 órás érkezés már lehetetlen volt, mivel már 21:14-et mutatott a telefonom kijelzőjén az óra. A mostani füzetből már kikerült az igazolópont jelzése innen (szerintem az előzőben is csak tévedésből volt benne), jogosan, mivel továbbra sincsen mivel bélyegezni. Ami viszont komolyan aggasztott, hogy a nyeregből lefele vezető ösvénynek nyomát sem láttam, csak egy ösvény indult el a Zentral jobbra kanyarodó ösvényén túl: balra fel a sziklára és egy távoli füves lefutó púp hátán láttam ismét (elvileg ugyanaz a kettő). Ez a verzió nem tetszett meg a félhomályban, így a Zentral útvonalán pár lépést megtéve, majd arról toronyirányt letérve folytattam az utamat.

 

11. legelő után újra izmosabb rész következett az esti napfényben

12. naplemente erősen folyamatban, lent az autópálya alagútjának északi parkolójára van rálátás

13. naplemente színei

14. egy utolsó naplementés kép kicsit későbbről

15. a délkeleti irányból érkező oldalvölgy látványa újdonság volt, mivel 2 éve itt éppen ködben úszott ez a völgy

16. érkezés a Taferlschartéhoz este 9 után pár perccel

 

Meredek füves lejtőn haladtam, majd sikerült egy csorda tehenet meglepnem az erősen szűkös fényekben már. Ez kicsit sem volt vicces, mert megijesztettem őket, és körém gyűltek, 1-1 tagjuk már eléggé közel jött, csak folyton rájuk ordítva távolodtak és ugrottak el egy kicsit, majd kezdték elölről. Inkább bele sem gondolok abba, hogy mi lett volna ha fellöknek és megtaposnak…elértem a legelő szélét jelző szögesdrótot (egyáltalán hol léptem rá be? Költői kérdés), innentől elhárult a veszély. Viszont mennem kellett lefelé tovább egy szintén füves hegyoldalban, majd erdőbe tértem. Itt viszont egy csapdahelyzet-féleség alakult ki: balról meredek leszakadása a hegynek és patakcsobogás, előtte szögesdrót, jobbra szintén patak hallatszódott. 22 óra elmúlt már, kénytelen voltam lámpát kapcsolni. A legkevésbé neccesnek tűnő helyen fáról-fára haladtam előrébb. Majd a jobb oldali patak rézsűjében haladtam, egyszer meg is csúsztam egy kicsit. Már a testi épségemért kezdtem rimánkodni…hát igen, itt egy nagyobb megcsúszás komolyabb sérüléseket is okozhatott volna. A vicc, hogy tök közel voltam a szállásomhoz, mégis távol. Patakmederben kőről-kőre ugrálás is volt, majd nagy nehezen értem el egy földutat, amit kicsit máshol terveztem megtalálni, de meglett, ez volt a lényeg csak. Pár perc múlva a teljesen sötét Muhreralm faházánál álltam, az autók árulkodtak róla, hogy vannak bent, de már egy fény sem égett, 22:30 is elmúlt már. Ennyire későn még sosem értem szállásra. Hangosan „Guten Abend”-eket, meg „Hallo”-kat ordítva sikerült felkeltenem egy urat, aki beengedett. Sűrű elnézéskérések közepette léptem be, majd megmutatta az emeleti szobámat. Feketeleves volt, hogy közölte: nincs melegvíz. Megtépázott lelkivilágom nem örült ennek, de legalább az ágy adva volt. Lepakoltam a szobában, elővettem a hálózsákomat, majd fürödni tértem. Térerő továbbra sem volt, így anyámnak és a barátnőmnek (ő nem azonos azzal, akit 2 éve említettem a túrabeszámolóimban, szerencsére) küldött sms-ek sem értek célba. Viszont volt meleg víz! Nagy örömmel rendeztem egy királyi zuhanyozást így az izgalmak után. Nehezen aludtam el és azt sem jó minőségben, így sajnos a következő napomon ez érezhető is volt.

 

17. fekhelyem a szobámban a Muhreralmon

 

Már 7 óra előtt felébredtem, a házban nem éppen csendesen folyt az élet. A szobám előterében belső építkezés nyomai látszódtak, de most nem is ez okozta a zajt az általános nyikorgáson és ajtócsukódsi hangokon túl: az úr aki este beengedett nekiállt vajat csinálni. Először azt hittem, hogy valamit kalapálnak, de a földszintre érve láttam, hogy 1 darab vajkezdeményt dob folyton némi erővel egy vágódeszka-féleségre és ezt ismétli sokszor. Hát igen, az almokban gazdasági tevékenység folyik elsősorban (állattartás, fejés, vajkészítés, stb) és másodsorban foglalkoznak emberekkel és szállásadással (már ahol utóbbi van egyáltalán, de térképen „Bewirtschaftete Alm” néven találhatóak meg). Összeszedtem a cuccaimat és lehordtam a faház előtti padra, megreggeliztem, majd összepakoltam. Az úr kérésére segítettem neki valamilyen vajkészítő berendezést kivinni az udvarra, majd ezek után kifizettem a kért 20 eurós szállásdíjat. A Südwiener hütte olcsóbb lett volna, de így legalább előrébb voltam már. Napsütéses időben indultam el a keréknyomon, mely a hüttétől biciklisek számára nem volt járható (tiltó tábla volt kihelyezve).Fél 10-et mutatott az órám, nem indultam korán. Egy kapu után folytattam a szerpentineken felfelé gyaloglást, pár percen belül utol is ért a nem várt holtpont: kevés és nem jó minőségű alvás eredménye. Ezen kívül munkaidőben sem éppen szanatóriumban tartózkodom, szóval kicsit éreztem is a súlyát a kissé megfeszített és a beosztásom miatt teljesen rendszertelen életmódnak, amely ilyenkor ki is jön. Kissé vicces volt az indulás után rövid idővel már meg-megálltam az árnyékban pihenni, ez a közérzet a nap nagy részét is áthatotta. Az 1820 méteren fekvő Kößkerhiasalm a papír alapú térkép szerint szálláshely, gyakorlatileg már nem, nekem nagyon úgy tűnt, hogy magánkézben van és legfeljebb csak enni/frissíteni lehet oda betérni. A Muhreralmon viszont netes mapy.cz térkép szerint csak étkezés lehetséges, a papír térkép szerint viszont alvás is. Érdemes ennek utánajárni amikor az ember tervezi a túrát. A szerpentin kanyarjaiban szépen látszódott az esti Taferlscahrte-Muhreralm bejárt „útvonala”, rekonstruálni is tudtam egyes helyszíneket a fél nappal korábbi élményeimből és megállapítottam, hogy elég sokat kínlódtam nagyon közel a házhoz. Nagy segítség lett volna, ha nincsen sötét, de így alakult. Nem mindig egyszerű cipőkanállal tervezni majd átélni az utakat, hogy beleférjenek a tervezett dolgok a szűk szabadidős keresztmetszetbe. A Tauern autópálya alagút szellőzője utn értem el a Zentral kijelölt útvonalát, innentől ezen haladtam végig a nap folyamán. A Rothenwandersee partjára leültem egy kicsit, majd folytattam a túrát, szemben és tőlem oldalra is gyönyörű hegyeket láttam, az idő is ideális volt kilátás szempontjából.

 

18. Muhreralm faháza a reggeli napfényben

19. előző esti útvonalam piros vonallal rekonstruálva a képen

20. alpesi színvilág

21. Rothenwandersee partjánál

22. töretlenül előre, markáns látványt nyújt a Weißeck 2711 méteres tömbje, amely amúgy hátulról meg is közelíthető

 

A meleg hőmérsékletben jólesett az időnkénti szélfújás. Fenyők között értem el a sajnos zárva tartó Jakoberalmot. Mivel ez egy igazolópont, így fotót készítettem magamról a helyszínen és haladtam tovább. Szomorú volt találkozni a koronavírus járvány okozta hatással itt fent is. Pár száz méter után a keréknyomról ösvényre tértem, tudtam, hogy innentől lassabb haladás lesz a szint miatt, ez így is történt. Sajnos a Mosermandl kitérő lehetősége kútba esett kedv és idő hiányában. Ezen kívül jóval korábban kellett volna felkelni hozzá. Sajnáltam, de tovább kellett mennem az elágazástól. Esserseenél ezúttal már nem voltak hóbuckák, mint 2 éve. Lassú lejtővel érkeztem meg a szép környezetben, a Zaunersee mellett fekvő Franz-Fischer Hüttéhez.

 

23.Jakoberalm előtti rét, szemben a jelelgzetes Riedingspitzével (2266 m)

24. Jakoberalm, zárva

25. visszafelé nézve délkelet felé

26. Mosermandl kitérő ezúttal (is) kimarad

27. az idő és a környezet továbbra is szép, bár engem sokszor a sziklás durvább környezet jobban megmozgat, mint a sok km-en át füves hegyoldalakban való gyaloglás. Persze a sziklás cuccok is csak mértékkel jók, utóbbi pedig nyilván haladósabb

28. távolabbi havas háromezresek, megjött a kedvem erősen hozzájuk erre a látványra, bár tudom, hogy a legkevésbé sem könnyű terep

29. Essersee részlete

30. Franz-Fischer Hüttéhez közelítek

31. jobbra tőle a Zaunersee türkizes színe ragadja meg a tekintetet

 

Kongott az ürességtől amikor odaértem, meg is jegyezte a pultos hölgy, hogy csak pecsételni jöttem. Félig komolyan, félig nem. Néztem az étlapot, hát nem a legolcsóbb menük jöttek szembe. Mielőtt elindultam akkor érkezett egy úr, fizető vendégként valószínűleg jobban labdába rúgott számukra, mint én. Érezhető volt itt is a csökkent vendégszám, 2 éve itt bőven voltak. A szomszédos Tappenkarseehüttében bezzeg teltház volt megint. Haladtam tovább az útvonalon, bal kézre dél felé szép havas háromezresek látszódtak, hirtelen nagy lelkesedéssel töltött el a vágy, hogy ott legyek. Szép volt persze ez a második bejárás is, csak már jóval kevesebb újdonságot tartogatott, mint egy teljesen szűz útvonal. Ilgsee ezúttal is szép volt, majd fárasztó emelkedő után értem el a Weißenbachschartét. A szép kilátás itt is adva volt, meg is álltam egy kicsit itt.

 

32. visszanézve a hüttére

33. visszatekintve a délkeleti oldalvölgyre

34. Ilgsee-nél

35. kilátás a Weißenbachschartéról kelet felé (visszafelé)

36. kilátás a Weißenbachschartérólnyugat felé

37. az előző képtől balra már a 3-as kötet területe látszik, szemben a jellegzetes Glingspitzével (2433 m)

 

Útközben a „menjek tovább vagy maradjak?” kérdése gondolkoztam, szinte biztos volt, hogy ha a Tappenkarseehüttetől tovább megyek, akkor 9 előtt semmiképpen nem érek a Steinmannhüttéhez. Elindultam lefelé bő 400 méter szintet vesztve, balra hívógatóan terült el a 3-as kötet felfelé, dél felé induló része. Leértem az 1-2-3 kötet elágazásához, ezúttal is csináltam innen képeket. Ekkor még nem gondoltam, hogy hamarosan újra itt fogok állni. A Tappenkarsee-t a hegyekből tápláló patak hídját elvitte a víz, vagy elhordták, ezzel megnehezítve az átkelést, amely ezúttal még köveken átugrálva sikerült. A hütténél alaposabban megnéztem a Sétálós kolléga által korábban említett „nur für geübte Bergsteiger” táblát: csak gyakorlott túrázóknak, ez a 3-as kötetre vonatkozik innen. A hüttében, mint említettem telt ház volt, aház személyzete rendes volt, mert odaszólt a Steinmannhüttébe, hogy érkezik majd 9 után egy túrázó. Pecsételés után a teraszon a 3-as kötet útvonala felé tekintettem, éreztem, hogy belülről jobban kezd érdekelni a dolog, mint a lejárt szakaszok ismétlése és már nem akartam annyit várni rá, hogy belevághassak a 3-as kötetbe. Ez még csak egy formálódó gondolat volt, amely később érett meg a konkrét cselekvésre.

 

38. elágazásfotó a három kötettel

39. "Nur für geübte Bergsteiger!"

40. kilátás a 3-as kötet induló szakaszára, jobbra hátul szintén a Glingspitze látható. Az ilyen jó fényviszonyoknak a fele is jól jött volna amikor arrafelé indultam el később

 

Továbbindultam, immáron a 2-es kötet útvonalán Hüttschlag felé. Az egyszer már megismert útról mégis sikerült letérnem a tehenek össze-vissza csapásai miatt, így kis késéssel és nem tervezett kitérővel értem el a következő és egyben utolsó nyerget, a 2077 méteren fekvő Draugsteintörlt. Gyönyörű naplementés színekben fürödtek a hegyek és a háttérben látható 3000-esek is lefekvéshez készülődtek. Bő fél óra alatt, 21:36-ra értem el a szálláshelyemet. Egy fiatal lány mutatta meg a szobámat, mely egy emeletes ágyas kis szoba volt, melyben egyedül helyezkedhettem el. Mondta, hogy nincsen fürdőszoba, csak a hütte előtt lévő kivezetett forrás. 14 euróért 1778 méteren egy egyszerű almon általában nem kell csodát várni, bár a hegy túloldalán lévő Tappenkarseehüttében ennyiért tavalyelőtt benne volt a meleg vizes fürdés is az árban, igaz Alpenverein kedvezménnyel. Kipakoltam, majd egy ágybetétet a földre tettem és azon ücsörögtem egy kicsit. A mellékhelyiség az épület elülső felén volt található és ötletes módon a kézmosó vizét a wc kagylóba vezették bele. A ház oldalánál található pecsétből természetesen nyomtam a füzetembe, sosem baj pár plus pecsét.

 

41. indulás után: jobbra lent a Tappenkarseehütte, balra pedig a tó amiről a nevét kapta

42. nyugalmat sugárzó naplementés hangulat a Tappenkarseevel

43. ezúttal is szép naplementében volt részem: nyugat felé nézek a Draugsteintörlről, immáron a 2-es kötet útvonalán haladva

44. fekhelyem a Steinmannhüttében, a földön kényelmesebb volt ezúttal, mint a kissé szűkös emeletes ágyon lett volna

 

Megvártam még a többi vendég behúzódik, majd kimentem fürödni a ház előtt lévő forrásba. Hát nem lett melegem tőle, de utána jött a megszokott felfrissítő érzés. A szobámba visszavonulva telefonoztam még egy kicsit, majd 11 óra körül álomba merültem.

 

A harmadik és egyben utolsó napon még korábban volt ébresztő, mint tegnap, már 5 órakor kelnem kellett, hogy a 9 órakor Hüttschlagból induló buszt biztosan elérjem. Reggeli teendők és összepakolást követően fél 6 után elindultam lefelé. A távolban szépen látszott a napsütésben a 2-es kötet folytatásában lévő Gamskarkogel. Sajnos a fényképezőgépem végképp bemonta az unalmast, így csak telefonos felvételt tudtam készíteni.

 

45. Steinmannhütte reggel a vele szemben lévő Schrambachhüttéből fotózva (utóbbiban csak enni lehet tudtommal)

46. napkelte, középtől kissé jobbra a Gamskarkogel látható (2467 m)

 

Árnyékban vezető eseménytelen út után értem el Hüttschlag-Karteis részét, a szerpentineken lefelé haladva érett meg a tegnapi hegyek látványa és a 3-as kötet elkezdésének gondolatmagvai egy elhatározássá: idénre hagyom az első kötet 2. bejásárát és a 3-as kötet elkezdése felé fordítom a figyelmemet és a szabadidőmet. Ezen kívűl azt is eldöntöttem, hogy a következő túrám az Obertauern-Sölktal szakasz helyett a számomra dobogósan kedves Schruns-Feldkirch szakaszon lesz. Ezzel a 3-as kötet befejező részét le is tudnám, majd az azt követő túrán fogom elkezdeni a Tappenkarseetől felfelé a ténylegesen ismeretlen utak bejásárát. Eléggé fellelkesített a gondolat, hogy ez így összeállt a fejemben. Az első bejárással megegyező útvonalon Wolfaun át és aszfalton keresztül értem el Hüttschlagot, pecsételni is a Hotel Almröslben sikerült, csak fiatal magyar lány helyett egy osztrák srác segített az igazolásban. Visszatértem a buszmegállóba, ahol a kihelyezett térképen már a Tappenkarseehütte utáni részt tanulmányoztam.

 

47. a Steinmannhüttét a völgy felől ellátó kötélpálya alsó állomásához érkeztem

48. félig napkelte, félig árnyék, tetszenek nekem az ilyen itthon nem megszokott reggelek és esték

49. Hüttschlag-Karteis a láthatáron

50. Karteis házai között

51. Wolfau, lényegében egy egyutcás településrész

52. vízesés a sziklafalon, Hüttschlag egyik nevezetessége, bőven vannak azon a környéken klettersteigek

53. Hüttschlag Orsmitte buszmegálló, a túra végpontja

 

Kényelmesen elértem a buszt, mellyel Sankt Johann im Pongau vasútállomásig utaztam (menetjegy ára: 7 euró). Innen Salzburgba személyvonattal utaztam, amely 9:59-kor indult. Barátnőm útközben mondta, hogy esélyes az újabb határlezárás a legújabb hírek szerint. Mérges lettem erre a hírre, hiszen nem rég építettem fel magamban, hogy hogyan és mikor kezdem el a 3-as kötetet, erre keresztülhúznák a terveimet. Úgy voltam vele, hogy majd kiderül mi lesz. Meglepő módon a Cityjet motorvonaton jött kalauz is. Salzburgban ismét volt idő rántott hús (most már tudtam a 2 közül melyik a jobb) és cola beszerzésre. Kissé lehangolt, hogy mennyire rá tud szokni az ember a mindennapkban ezekre az ételekre és italokra és ezt most magamon is tetten értem. A járványhelyzet miatt az ÖBB és a Westbahn kölcsönösen elfogadta egymás jegyeit, de mivel én szabadjeggyel utaztam, amely kissé fehér folt volt ebben a témában, így nem ártott egyeztetnem erről a vonatszemélyzettel a pontosítás miatt. Szerencsére a kedves magyar jegyvizsgáló hölgy megnyugtatott, hogy utazhatok szabadjeggyel Welsig a vonaton. Negyed 1-kor szálltam le Welsben az osztrák emeletes Kiss motorvonatról, hogy innen Grünau im Almtalba vezető vasútvonalon utazzak. Az 5047-es motorkocsi 12:50-kor indult a meleg nyári időben Grünau felé. Az először egyhangúbb tájat felváltotta a közeledő hegyek panorámája, a végén már völgyben kanyarogtunk felfelé. Az egy órás út során volt vonatkeresztezés (amikor az egyvágányú pályán a szemből érkező vonatok kikerülik egymást) és számos más egyéb szakmai érdekesség az alapvetően jó sebességű pályán. A végállomás rendezett volt, a környező domborzat is szépen mutatott.

 

54. vonatozás Grünau felé, alakul a táj

55. 5047-es sorozatú motorkocsi Grünau im Almtal állomáson

 

14:08-kor indult vissza a motorkocsi Welsbe, ahová 15:10-re értem vissza. Megérte ezt a szép vasútvonalat beutazni. Pár perccel később jött egy Talentből álló személyvonat, melyen Linzig utaztam. Itt volt egy kis időm a személyvonat indulásáig, majd azzal utaztam St. Valentinig, majd ott átszállva Amstettenig. Belefért az időmbe a személyvonatozás, így elkerülhettem a 10 eurós pótjegyet, nem siettem sehova. Amstettenből végülis késve indultunk el egy Railjet miatt, így Wien-Hütteldorfon lekéstem a főpályaudvar felé a csatlakozást. Tettem egy kitérőt a Wetbahnhofra, innen meg már városi tömegközlekedéssel volt késő elérnem az utolsó Railjetet hazafelé, így visszatértem  a hütteldorfi állomásra és beletörődtem, hogy csak az utolsó vonattal, a Dácsiával fogok tudni hazatérni. Így is történt, csak némi késéssel (csatlakozás miatti várás) sikerült a bécsi főpályaudvarról elindulni. Győrben a személyvonatra átszállva tértem haza.

 

56. 8-as Traxx vonatával útra készen áll a bécsi főpályaudvaron