Dsida Jenő

Halottak estéje

Száz süppedő, bús őszi sír között
lángba szökken az örök béke álma,
s a szitok-szavat imádságra váltva,
arra gondolunk, ki elköltözött.

Ezer borús fej, csüggedtre eresztett
most hirtelen az esős égre néz,
ezer elzsibbadt-reszketésű kéz
puhán öleli át a fakeresztet.

És csak lobog a sok parányi láng
s tudjuk, hogy ez a hitünk és reményünk,
értünk mutat föl, mindig ebben élünk
s ebben enyhült meg minden ősapánk.

Szebb jövőnk hite most meglátogat,
s önfeledt ajkunk imában beszél:
- Ne engedd Uram, hogy az őszi szél
kifújhassa a kicsi lángokat.

Szatmár, 1925. október