Alapból kutatónak az való, aki kreatív. A probléma az, hogy kutatónak viszont főleg azok mennek, akik rendszerint nem akarják különösebben törni magukat, ráérősen és felelőségmentesen akarnak élni és dolgozgatni, karriert építeni. Ezért volt a lázadás az MTA kutató intézetek  státuszának megváltoztatása miatt is. Az alkalmazott tudományoknál és szakmáknál a kreativitásnak nagy szerepe van, hiszen ez az innováció fő feltétele. 

Megváltozott a világ és a doktorátushoz való hozzáállás is. 

Anno, a kandidátusi és a doktori cím (nem az automatikusan azt megkapó jogászoknál, orvosoknál, stb) rendszerint kutatási eredményekkel már rendelkező,  kutatók jutalma volt, sokszor akár az életművet megkoronázóan. A PhD viszont a kezdők kutatói vénáját hivatott igazolni. A scientometria elhatalmasodása minden értelmiségi területen, kikényszerítette, hogy doktori  (vagy az annak megfelelő DAL-t) címet szerezzenek olyan területeken is, ahol gyakorlatilag nem lehet eredeti, új szellemi terméket létrehozni (pl. a humán tudományok többségénél, vagy  a testnevelési és művészeti karokon), devalválva a cím értékét.