Törölt nick Creative Commons License 2020.10.30 0 0 894399

Ha nem vetünk véget a természet ilyen mértékű pusztításának, a mostaninál is pusztítóbb pandémiák várnak az emberiségre.

Gyakrabban fognak felbukkanni, gyorsabban terjedni és a koronavírus-világjárványnál is több halálos áldozatot fognak szedni a jövőbeni pandémiák, ha határozott intézkedésekkel nem vetnek gátat a természetes környezet megsemmisítésének, amely segíti a vírusok átugrását a vadvilágról az emberre – figyelmeztetnek ENSZ-szakértők csütörtökön közzétett tanulmányukban.

 

Peter Daszak zoológus vezette 22 fős szakértői csoport becslése szerint akár 850 ezer olyan vírus is létezhet a természetben, amely képes lehet megfertőzni az embert is, és a világjárványok "egzisztenciális veszélyt" jelentenek az emberiségre. Mint rámutatnak, a Covid-19 a hatodik világjárvány az 1918-as spanyolnátha óta, és valamennyit az emberi tevékenység idézte elő

A kutatók arra hívják fel a figyelmet, hogy

minden évben átlagosan öt új betegség bukkan fel az emberekben, amelyekből bármelyik világjárványt okozhat.

A természet állapotáról tavaly közzétett jelentésükben az IPBES kutatói megállapították, hogy a Föld háromnegyedén a talaj súlyosan károsodott az emberi tevékenység miatt.

A bolygó szárazföldjeinek egyharmada és édesvizeinek háromnegyede mezőgazdasági művelés alatt áll, és az emberiség erőforrás-felhasználása 80 százalékkal ugrott meg három évtized alatt.

A szakértők felhívják a figyelmet arra is, hogy becsléseik szerint a koronavírus-járvány csak júliusig mintegy 8-16 trillió dollárjába kerülhetett a világgazdaságnak, és az Egyesült Államokban egyedül ez 16 trillió dollárra emelkedhet a következő év végére.

 

Előzmény: Logofet (894397)