Alfred Creative Commons License 1999.08.28 0 0 10
egy ember:
Igen, nemzetközi szélhámia, de nem olyan egyszerű, mint a "küldjön ezer forintot, és megírom a meggazdagodás titkát", hanem annál jóval bonyolultabb.
Az eredeti niggériai verzióban, az eredetiben, egészen más feltételekkel kerestek "résztvevőket", mint a hozzá hasonló, de már elsősorban "küldjön gyorsan ötezer dollárt a költségekre"-kezdetű későbbi verziókban. Egyébként eltünt, illetve valami afrikai város sikátorában kissé megvert magyarról én is hallottam, de mondom, aki -esetleg- az első verzióban részt tudott venni, és meg tudta őrizni az inkognitóját a niggériai ügynökök, és bérelt nyomozókkal szemben, annak most nem igen vannak filléres gondjai. Bár azzal, hogy Németországban elkaptak niggériaiakat, lehet, hogy befulladt az egész.
Persze, mindez részben hipotézis, részben összeszedegetett hírmorzsák.