Kolonics György emlékfutás

Ez a verseny a hajdanvolt Nemzetközi Félmaraton, a Bécs–Budapest hagyományos október 23-i félmaratonjának utánérzése. Douglas Adams nyomán szinte mindenben, ám mégsem teljesen különbözik tőle. Én először vettem részt rajta. Más a helyszín, a jelleg, a név, több táv van, Kolonics és a népszigeti kajak-kenusok köré van felépítve, és persze az Ötpróba nevű NER-vállalkozás rendezvénye. Ami közös az eredetivel, az a dátum, a BBU betűk a rendező cég nevében és Frank Tibor tábornok úr (a Bécs–Budapest egykori versenyigazgatója), aki a rajtot előtte. A legviccesebb pedig, hogy a Népszigeti út kivételével csupa hazai pályán haladtunk, ahol az edzéseimet tartani szoktam, illetve sajnos a Luppa-tótól visszafelé a burkolatlan gáton, amit kerülök. A Népsziget déli végén volt a versenyközpont, innen az UVH-n, a Rómain és a békási gáton át a budakalászi ártéri bicikliútra futottunk, és egy kanyarral vissza. A Barát-pataktól oda-vissza ugyanaz volt az út.

     Ha valaki az ünnepi hosszú hétvége előtt elhiszi a rádiónak csak úgy, hogy igazi tavaszi idő lesz, az hiába nőtt fel a Kádár-rendszerben. Ez vagyok én. A biciklimet leparkolva azt láttam, hogy körülöttem majdnem mindenki hosszúnadrágban és hosszúujjú mezben van. Eléggé fáztam, csak a bemelegítés előtti pillanatban adtam le a ruhatárban az utcai ruhát. Több hullámban rajtoltattak, a várakozás közben még hordtuk a maszkot.

     A stratégiám az volt, hogy legalább féltávig a 7 perces iramfutó környékén utazom, és utána meglátom, mi lesz. Habár a 6 perces sokkal szebb volt, de nem voltak hajlandóak kicserélni a zászlót. A 7 perces legalább BSZM-es mezt hordott. Kis terefere után a hídról lejőve igyekeztem magam mögött tartani, de ez egyre jobban sikerült. 15 km-nél már két perc előnyöm volt, de nem éreztem, hogy túl sok tartalék van bennem, és lassan a térdemet is érezni kezdtem. Valami ismeretlen időmérő cég volt feltüntetve, de vicces módon az összes chipszőnyegen, mérődobozon meg egyeben AGNI felirat volt. :-) A volt Hableány állomás környékén már megvolt az októberi 100. kilométerem, de ott nem jutott eszembe. Az UVH hajtűkanyaros rámpáján a fordítóig bírtam, utána felsétáltam a második felén. Odaúton bringával kimértem, hogy egy kilométer a lehajtó, utána vár a 20 km-es tábla. A szigetre leérve lendületesre, de nem meghalósra vettem a tempót, hogy kihozzam, amit lehet, de nem volt konkrét célom. A saját és a hivatalos mérés szerint is 2:24:59 lett. Ez sokkal rosszabb, mint a legelső félmaratonom, de kb. egy perccel jobb, mint amit a 30-ason extrapoláltam a táblától, az újrakezdés óta a legjobb.

     A futásommal és a rendezéssel elégedett voltam. A verseny méretéhez képest minden a helyén volt, habár a Gát utcában elfelejtették felállítani a kilométertáblát az akasztófával, de én fekve is megismertem. Talán egy háttakaró fólia belefért volna ilyen időben, de szerencsére sorállás nélkül hozzájutottam a zsákomhoz, és az ideúton hordott ruha alá még a rajtszámhoz kapott pamutpólót is felhúztam, és ezúttal nem felejtettem el átvenni az ötpróbás pontokért járó Adidas-hátizsákot. Fizikailag talán a legnehezebb a célban kapott csokis fehérjeszelet elfogyasztása volt, mivel a rágóizmokra nem tért ki a bemelegítés, és hát. Azt nem értem, miért voltak olyan büszkék az éremsorozatra, hogy az elmúlt évek színes érmei után most egy natúr fémet kaptunk, és ezt még reklámozták is, de szerencsére az érmeknek nincs nagy jelentőségük nálam. Sajnos az egyik achillesem pattog egy kicsit, illetve a belbokám mellett fáj egy olyan helyen, ahol sose szokott, ez talán a gödrös útszakasztól lehet, rég elszoktam a terepfutástól.