ZARATHUSZTRA LEZUHAN A KÖTÉLRŐL

Hitte azt, ennél mélyebbre nem kerül,
hisz hol megáll, szinte földszint, körülbelül,
de elfelejtette, elméjéből elejtette a tényt, lent
is lejjebb éldegélnek népek fénytlen,
és életüknek színtere dereng a kék homályban,
katódsugárzástól ittas mályva éjszakában,
szemük sugártalan, alantasak, halandók,
kiknek vágya az csupán e koszlott mulandó
tasak világban most kerüljenek, s nem el, de helyükre
a dolgok, mint ők, szinte büszkén néznek saját fejükre,
biztosak benne, hogy értelmük világnak tükre.
Gondolkodott, velük csináljon bármit vagy velük ne.
Míg fejét, mi körte, törte,
lágy agyát de elgyötörte.
Ez lett a veszte.
Leszállt az eszte.