FERENSZ Creative Commons License 2020.10.17 0 0 2234

Minichamps Ford Fiesta:

 

 

 

Már múltkor is nézegettem eBay-en – sőt az eladónak pirosban is volt – de nem szerveztem pakkot.
Most viszont belefutottam az egyik börzén és még az ára is jó volt :D

Persze ez a Fiesta megvan nekem bordó változatban amit anno kb egy retróautó áráért vettem, de most megint elcsábultam :D
Ugyanis ahogy már anno nem egyszer, nem kétszer említettem, azonos gyártó, azonos modellje között is akadhat különbség.
Nos a bordó az teljesen egyszínű olyan színű lökösökkel is, ez viszont jobb színválasztás – eleve a modellt illetően – és mattszürke lökösöket kapott.
Persze látható hogy itt is már elkezdőben van a rendszám hiányos korszak.

 

Jó hogy kihozták ezt a kis Fiesta példányt, de mivel azonos a korábbi változattal, én azt is megjátszottam volna.
De nem baj.
A teljesen bordó színű nem olyan szép mint ez.
Nem csak azért mert teljesen egyszínű, hanem azért is mert a hátsó lámpa sima piros üveg, ennél viszont szépen megcsinálták az irányjelzős és tolatós kialakítást is rá.
Nem tudom hogy mennyire számít ritkának – vagy épp új példánynak – mivel akkor az illetőtől remek áron sikerült elhoznom, és a későbbi Váci úti börzén is láttam két illetőnél is.
Igaz mikor másodjára mentem már csak hűlt helye volt, de nem izgatott, mivel itt van a kicsike :D
Ez is azt mutatja hogyha a gyártó akarja, meg tudja csinálni szépen is a modellt.

 

Nem olyan rég, Maxichamps néven ismét kihozta a gyártó, de annál látható is némi különbség már a hátsó lámpákat illetően.
Annál persze már magában az üvegben van meghagyva a fehéres és kialakítva a sárgás rész, míg a fehér változatnál inkább magára a felületére van megcsinálva eme opció.