Igen, hát azt hiszem az lenne a fontos, hogy legyen az életemben olyan igazodási pont, mondjuk egy hivatás, ami ezen az egész zűrzavaron felül áll. Mert ez baromi fárasztó, és nem látom, hogy lenne belőle kiút. Egy másik emberben megbízni ingoványos talaj, amit az ember saját maga felépít, abban több állandóság van. Ott legalább azt érezhetem, hogy teszek lépéseket egy irányba és annak van eredménye. Tulajdonképpen mindig ezt gondoltam, ideje visszatérnem ehhez a gondolkodáshoz.

Rájöttem, hogy kb. semmit nem vagyok hajlandó tenni azért, hogy a párkapcsolati piacon jobban eladható legyek. Borzasztó megkönnyebbülés ezt megint kimondani. Nem akarok nőiesebb lenni, energiát, életet elvevő játszmákba bonyolódni. Totálisan érdektelen ez az egész, szánalmas, megfelelés-izzadságszagú világ, még akkor is, ha ők néznek le engem. Nem érzem azt, hogy a nőiesség érték volna. Ez egy illúzió. Egy illúzióra pazaroljam az életem, amiben nem hiszek? Minek? Kinek?

Az emberi kapcsolatokra nem tudok építeni, mert egyszerűen nem értek a kapcsolódáshoz. Félvakon botorkálok az emberek között. Tehát a legjobb a lehető legminimálisabbra csökkenteni a szerepüket az életemben. (ami baromi nehéz, hiszen minden az emberi kapcsolatokról szól) Annyi mindent nem értek, hogy feladtam. Ha megtanulok egy tankönyvből egy anyagrészt, arról tudom, hogy közmegegyezés tárgya, és "majd szólnak", ha egy új felfedezés révén más lesz az álláspont. De még a bizonytalan területek is biztonságosak, mert biztosan tudjuk, hogy bizonytalanok. :) Az emberi kapcsolatokban mindenhol rejtett taposóaknák vannak, minden mindenbe átfolyik, nem lehet követni és nem látom, hogy valamerre is haladnék, aminek értelme volna, amitől boldog lehetnék, ami valódi megbecsülést nyújthatna.