m54-b Creative Commons License 2020.10.08 -1 0 1092

 

Női börtönbe került a férfi bűnöző, aki nőket bántalmazott

 

"A Limerick börtön női szárnyában tölti napjait Alejandro Gentile – a 18 éves személy eredetileg férfinak született, mostanra azonban már nőként azonosítja magát. A 2015-ös írországi gendertörvénynek köszönhetően pedig engedélyezték neki, hogy az általa megválasztott nem szerinti börtönben helyezzék el, ott ugyanis lehetőség van arra, hogy az emberek saját maguk határozzák meg az identitásukat. Ennek azonban komoly veszélyei vannak, tekintve a férfi hátterét. Alejandro ugyanis, akit most már Barbie Kardashiannek hívnak, azért került börtönbe, mert két embert is halálosan megfenyegetett, korábban pedig többször is szexuálisan zaklatott nőket. A férfi ráadásul, bár nőnek tartja magát, nem esett át semmilyen átalakító műtéten, így például továbbra is férfi nemiszervvel rendelkezik."