FERENSZ Creative Commons License 2020.10.05 0 0 2230

Altaya Adria Twin 600 (Fiat Ducato) lakóautó:

 

 

 

 

Nagyon vártam már a Mecha börzét, mivel 4 szerzeményem is oda volt lebeszélve.
Noha mást nem nagyon terveztem, de ezt persze sose lehet tudni előre.
Nem is nagyon akartam költekezni az igazat megvallva, a kiadásokat igyekeztem minimalizálni, de a tervben lévő 3 lakóautó példányt még be akartam szerezni.
Mint ahogy azt szoktam, reggel McReggeliztem a közeli mekiben ahol kicsit elbeszélgettem Józsi bácsival is, kiről a múltkor olvastam egy cikket a neten.
Már találkoztam vele párszor – mármint látásból – és nagyon kedves, szorgalmas ember, aki tisztességesen és felelősségteljesen végzi a munkáját.
Így úgy voltam vele, hogyha megyek a legközelebbi börzére, reggel ahogy szoktam beugrom, kivételesen odamegyek hogy megszorítsam a kezét.
Így is tettem.
Mindig „Jó étvágyat!” kíván, udvariasan invitál legközelebbi látogatásra is „Egészségetekre, gyertek máskor is” szövegek kíséretében, miközben törölgeti az asztalokat, vagy épp kidobja a mások által ott hagyott elfogyasztott ételes csomagolásokat.
Épp kint volt és a kinti asztalokat törölgette, mikor is odaléptem hozzá.
A kézfogást illedelmesen visszautasította, mondván vizes rongy van a kezében, de megveregettem a felsőkarját hogy csak így tovább és én mindig élvezettel térek be ha Ő is ott van, mert a gyorskajáldás evést, egy kicsit más szintre, egy élvezhetőbb szintre emeli jelenlétével.

 

Miután a kajálással megvoltam, felvettem egy modelles cimborát az Örsön, majd Go!
Az eladóval le volt beszélve hogy hozza nekem a járgányokat, de ennél direkt megkértem hogy alaposan nézze meg nekem, mert korábban neten sajnos két példánynál is láttam hibát a hátsó lámpában.
Ez a lakóautó király.
Mármint az előző verziója, mert ez már a faceliftesebb változat.
Ez már jobban bejön.
Bevallom őszintén ezen gondolkoztam hogy akarom-e, lévén ennek nincs olya tipikus lakóautós formája, ez mondhatni csak egy furgon-kisbusszá alakítva.
De mégis tetszik, így hát akartam.
Sőt a múltkor mikor jöttünk hazafelé Soltszentimréről, akkor láttam is egyet egy benzinkútnál, de nem volt alkalmam lekapni.
Érdekes hogy mióta a lakóautós sorozat – egyes – példányait gyűjtöm, vagy mondhatni rá vagyok állva erre a sorozatra, azóta a való életben is valahogy megtalálnak :D

 

Elöl nagyon szép a lámpás kialakítás és a hűtőmaszk.
Francia rendszámot is kapott.
Én mondjuk inkább olaszt raktam volna rá, lévén mégis csak egy olasz autó (ezt azért mondom, mert hűtőmaszk alapján ez a Fiat változat, mert a Citroen és a Peugeot is más kicsit, így ez alapján ez a Fiat verzió) de nem baj, mert így is tetszik.

 

Hátul látható a szépen megcsinált lámpa.
Erre direkt megkértem az eladót hogy nézze meg nekem, mert ahogy előbb is említettem, neten kettőt is láttam amelynél hibás volt, vagy nem volt tökéletesen megcsinálva.
Egyébként a lámpa üvegen még a forma is kivehető tapintásra.
Remek :D
Hátulra és oldalra füstös ablak berakás van, tehát nem fekete.
Ez jó pont, mivel utálom mikor fekete festéssel oldják meg, mint pl az Eligor Renault Master példányoknál…
Belül látható igazán hogy mennyire is lakóautó ez.
A sofőr mögött ott a kis asztalos rész – ahogy az lenni szokott – nyilván a sofőrös ülés megfordítható a közös étkezésekhez.
A bejárattal szemben ott a hűtő, mellette a kis konyhás mosogatós rész, csapteleppel :D

 

Egyesek soknak találják a modellek árát amennyiért meg lehet venni, de ha azt vesszük hogy ez nálunk nem fut, a másik meg hogy általában lakóautókból szinte nincs is, vagy csak nagyon kevés van az 1:43-as méretarány képviselői között, akkor nem is olyan sok érte.

 

A szóban forgó "Mekis Józsi bácsiról" itt lehet olvasni: 

https://varosban.blog.hu/2018/11/05/van_budapesten_egy_mcdonald_s_ahol_a_takarito_egy_tokeletes_four?fbclid=IwAR0Rva8zTm5pdtwJQBobSzCF4FLW7GUpI_3Hu55rN2t0YbvnJ7ltntfbQI4

 

A múltkor pedig pont belefutottam egy lakóautós cikkbe a totalcaron:

https://totalcar.hu/magazin/technika/2019/04/19/hymer_gyar/?fbclid=IwAR30pCoXbzjebbYBoGAqxz_k7U1GwbjucSzcZVU3lT0puG502A3QbSMp2WQ