Landsmann_ Creative Commons License 2020.09.27 0 0 52605

Tudom, volt már róla szó többször, de mikor az M4-en megyek, mindig mérges leszek, hogy milyen hányattatott sorsa jutott a 4-es főút. Autópályának indult, aztán autóút lett belőle. Persze, ez is jobb mint a 2x1 sávos út, de azért mégis. Az ország egyik leghosszabb és legveszélyesebb útja nem autópálya lett. Az a kavicsos padka meg, hát nem is tudom mit mondjak róla. Nyilván vannak szabványok, hogy milyen szélesnek kell lennie egy útnak, de így szemre mintha lehetett volna szélesebb egy-egy sáv. Véleményem szerint az M0-ás sávjai sokkal szélesebbek. 

A másik dolog, hogy autóút egy része, aztán lesz/van ami autópálya, de az elnevezése ugyanaz. Van ami díjköteles, van ami nem. Ezt azért valahogy jobban egységbe kellett/kellene hozni. Tudom, az M0-ás is van ahol fizetős, van ahol nem. Ez is nagy hülyeség. Vajon éves szinten hányan esnek pofára. Az út mellett igaz, hogy ki van téve a tábla, hogy a lehajtó utáni útszakasz díjköteles, de ha azt az egy táblát nem látja  a polgár, már fizethet is. Lehet csak én látom ilyen sötétnek a helyzetet, de valahogy nagyon nem kóser ez így. Meg arra leszek majd kíváncsi, hol fog egybe érni az M4 autóút és M4 autópálya. Itt is lesznek érdekes dolgok.