ildó66 Creative Commons License 2020.09.26 0 0 2922

Nagyon remélem,hogy azóta már kértél időpontot vizsgálatra, sőt, akár már túl is vagy rajta.

Egy percig nem lehetett volna halogatni, egyrészt a szemedről van szó, másrészt pedig nem aggodalmaskodtál volna fölöslegesen.

Nekem mindkét szememen volt már szaruhártyaátültetés, Budapesten a Mária utcai Szemklinikán.

A legfontosabb,hogy a műtétet olyan orvos végezze aki a legprofibb ebben, de úgy gondolom,hogy erre minden esélyed megvan, eleve olyanhoz kerülsz ha kérsz időpontot aki ezzel a problémával/betegséggel foglalkozik. Nem kell videót nézni a műtétről, laikusként minden műtét borzalom.

Én sosem jelentenék ki olyat sem,hogy szó sem lehet a műtétről. Ha az orvos ezt javasolja, kételkedsz benne, biztos akarsz lenni a műtét szükségességében, keress fel egy másik szakorvost.

A két műtétem között évek teltek el.Mindkét műtétnél altattak. Az első műtétnél 1 hónapot, a másodiknál egy hetet voltam kórházban. A műtét után nagyobb fájdalmam nem volt, de azért azzal vitába szállnék aki azt mondja,hogy a szem nem fáj. A szaruhártya átültetésnél varratok vannak a szemben, ami ugyan nem borzalmasan, de időnként szúr. A gyógyulási időhöz türelem kell és nagyon be kell tartani minden utasítást, pontosan kell a szemcseppeket csepegtetni,és türelem, türelem, türelem.

Én a műtétek előtt is kontaktlencsét viseltem, a régi, igazi kemény lencséket. Mára már sokkal korszerűbbek vannak. Abban szerencsés vagyok,hogy a műtétek után, igaz, jó hosszú időnek kellett eltelnie, ismét tudok mindkét szememen kontaktlencsét viselni.

Rendszeresen használok műkönnyet, vitaminokat szedek, napszemüveget hordok, és mivel rész-munkaidőben dolgozom, a számítógép előtt monitorszűrős szemüveget hordok.

Nem mondom,hogy remek így az életem, persze, sok mindenben korlátoz, de ha ezzel kell élnünk, akkor nincs más választásunk, végig kell járni az utat.

Előzmény: Hellcii (2920)