Hát elég nevetséges, hogy a Pepper az első helyről a 24.-re csúszott vissza. De szerintem nem ez az érdekes az egészben, hanem a tendencia, ami elsősorban az amerikai, de aiegész zeneiparra is jellemző. Itt elég nehéz rasszista felhangok nélkül fogalmazni, de a lényeg az, hogy elképesztően nagy és egyben elkeserítő a rap/hip-hop/r'n'b műfajok térnyerése. Zeneileg igénytelen és végtelenül lebutított, főleg feketék által előadott zenékről beszélünk, amit nem csak feketék hallgatnak, tehát nem egy szubkultúráról van szó, hanem ez a mainstreem. Az ameriakai slágerlisták kb. 15 éve növekvő mértékben tele vannak ezekkel a (számomra) hallgathathatatlan szutykokkal. A korábbi években is változott ez az 500-as lista, de csak minimálisan. Eddig is voltak rajta az említett műfajokból albumok, de most hirtelen az élboly tele lett olyan előadókkal , mint Kanye West, Kendrick Lamar, Dr. Dre, Notorious B.I.G. és tettes társai. És ezzel párhuzamosan a klasszikus soul előadók és albumaik is átvették a vezető szerepet, lásd Marvin Gaye, Stevie Wonder, Aretha Frannklin. 

Azért azt tudni kell, hogy a Rolling Stone magazin nem hasraütésszerűen rangsorolja az albumokat időről-időre. Egy nagyon komoly, válogatott szakmai grémium szavazatai alapján áll össze a lista. Ebben zenei újságírók, kritikusok, producerek, kiadók vezetői és zenészek vannak benne, hasonlóan az Oscar díjakról szavazó filmipari szereplőkhöz. A könyv alakban kiadott lista végén részletesen szerepel kik voksoltak. Mondjuk Yoko Ono neve is szerepelt ezen a listán, bár nem annyira értem milyen szakmai megfontolásból válogatták be, de valószínűleg (a Beatles rajongók szempontjából) pozitív irányba befolyásolta a rangsort.

Egyébként annak ellenére, hogy korábban a lista legelejét főleg brit előadók uralták, összességében a lista inkább egyfajta amerikai izlésvilágot tükrözött. Például szerintem Bob Dylan (10), vagy Bruce Springsteen (9) albummal eléggé felül reprezentált, míg a Queen (1), a Genesis (0) albummal szerepelt a listán. És érdekes módon a Pet Sounds valahogy megőrizte a második helyét.

Én azt gondolom, hogy történt egy éles generációs (és etnikai) váltás. A zeneipar korábbi kulcsfigurái, akik a 60-as évek második felében a flower-power idején szocializálódtak sokkal nagyobb hangsúlyt adtak a 60-70 évek előadóinak és műfaj szempontjából a rockzenének. Ez a generáció nyugdíjba ment és egyre többen távoznak az élők sorából. Mostanra a 80-90 évek zenéi is klasszikus státuszba kerültek. Ha megnézzük a mai trendeket, a mai slágereket és a népszerű zenei stilusokat, akkor szerintem teljesen nyilvánvaló, hogy azok, akik ezt a hulladékot előállítják (szerzők, előadók, producerek, kiadók) a fent említett műfajokat és előadókat fogják beválasztani minden idők legjobbjai közé. Ez van, erre tart a világ. 

Itt van a 2012-es lista.

Itt pedig a friss 2020-as.