5. Fejezet
Keresztelő János vallástétele. A zsidó farizeusoknak milliókban ma is élő felfogása az Úr Fenségességéről, emberekkel való érintkezéséről stb.
19. És ez János bizonyságtétele, amikor a zsidók papokat és levitákat küldtek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék tőle: ki vagy?
1. Ez a vers csupán egy külső tényt fejez ki, tehát benső értelme nincsen. Csak az vehető ki könnyen e misszióból, hogy a zsidók fenségérzete ez időben már kezdte sejteni, hogy az Ősfény, vagy Istennek Ősléte elközelgett az emberekhez, sőt már a Földön kell lennie, még pedig úgy vélte, hogy e minden életnek emez Ősélete Jánosban van, és hátha ő az ígért Messiás?
2. A tudakozókat is inkább fent jelzett sejtelmük következtében, mint János prédikáló szavától indíttatva küldték Jánoshoz, hogy megkérdezzék tőle, kicsoda ő? Hogy Krisztus-e? Avagy Illés? Vagy valamely más próféta-e?
20. és ő megvallotta és nem tagadta, mondván: Én nem vagyok Krisztus, az ígért Messiás.
21. Ők azonban tovább kérdezték: Mi vagy hát? Te vagy-e Illés? És ő mondta: Nem vagyok! – és tovább kérdezték: Próféta vagy-e? Ő azt felelte: Nem!
3. Hogy pedig megkérdezték Jánost, vajon Illés-e ő, vagy más, új próféta, annak oka abban rejlett, hogy prófétai írásaikban megíratott, hogy Illés fog az ígért Messiás előtt eljönni, aki az egész Izraelt előkészíti a Messiás nagy eljövetelére. Ugyancsak abban az időben más prófétáknak is kell támadniuk, akik szintén hírnökként járnak majd a Messiás előtt. Ezeket tudván az Írást ismerő jeruzsálemi küldöttek megkérdezték Jánost, azonban azt felelte, hogy ő egyik sem.
22. És tovább szóltak hozzá: Ki vagy hát, hogy válaszolhassunk azoknak, akik minket küldöttek. Mit mondasz tenmagadról?
4. Így aztán tovább kellett kérdezősködniük, hogy ezek után kicsoda ő?
23. János azonban azt mondta: Én hívó szó vagyok a pusztában és az Úrnak készítem elő az utat, amint azt Ézsaiás próféta megjövendölte.
5. Mire aztán János megvallotta, hogy ő csak hívó szó a pusztában, és az Úrnak készíti elő az utat Ézsaiás prófétálása értelmében.
6. Az ember méltán azt kérdezheti, hogy miért tesz János ilyet a pusztában, amelyről ugyancsak feltehető, hogy ott igen kevés ember található. Hogy tehát efféle működés helyénvalóbb lenne ott, ahol sok ember lakik. Vajon mit használhat az ilyen még oly erőteljes hívás a holt pusztában, ahol a hívó szó elhangzik, mielőtt azt fül meghallaná? És ha emberi fül véletlenül meg is hallja, hiszen ez korántsem elegendő az afféle, minden ember számára legnagyobb fontossággal bíró dologban!
7. Erre az előzetes kérdésre az a válasz, hogy a „puszta” kifejezésen nem annyira a Jordánon túli betabárai pusztaság értendő, hanem sokkal inkább a szellemi pusztaság az emberek szívében. A betabárai puszta, amelyben János tényleg élt, prédikált és keresztelt, tehát csak azért választatott, hogy az ember tükörképéül szolgáljon, vagyis megmutassa neki, hogy szíve ugyanolyan sivár, üres, nemes gyümölcsök nélkül való, csak tövissel, bogánccsal, mindenféle gazzal, viperával és egyéb féregfajzattal van telve. Az emberek eme pusztaságában lép fel János, mint felébredt lelkiismeret – aminek ő tisztán szellemi vonatkozásban meg is felel – és vezeklést prédikál a bűnök bocsánatáért, s ekként utat készít az Úrnak a teljesen sivárrá vált emberek szívéhez.
8. Csak az a kérdés még, miért nem vallotta magát János Illésnek, avagy prófétának, mikor saját, legfőbb bizonyságom szerint ő úgy az egyik, mint bizonyra a másik is volt? Mert hiszen Magam voltam az, aki megfelelő alkalommal egyenesen kijelentettem az apostoloknak, valamint tanom egyéb hallgatóinak is: János Illés volt, akinek Előttem kellett jönnie, ha be akarjátok venni.
9. E tagadás oka abban rejlik, hogy János itt csak tényleges új rendeltetése szerint nevezi meg magát, nem pedig ama régi szerint, amelyet szelleme Illésnek földi idejében kapott. Illésnek meg kellett büntetnie és el kellett pusztítani a molochot. János feladata viszont az volt, hogy igazi vezeklésre hívjon, a vízkeresztség által bűnbocsánatot osszon, s így Számomra elkészítse az utat. És ezen működése szerint csak annak is mondta magát, ami ő tényleg volt.
24. és azok, akik küldettek, a farizeusoktól valók voltak.
25. és ezek még tovább kérdezték őt, mondván: Miért keresztelsz hát, ha nem vagy Krisztus, sem Illés, sőt próféta sem?
10. Minthogy mégis keresztelt ami különben csak a papoknak és a kifejezetten erre hivatott prófétáknak volt megengedve, megkérdezték őt a féltékeny farizeusoktól küldött papok és leviták, vajon miért kereszteli ő az embereket, holott sem az egyik, sem a másik?
26. János azonban felelt nekik, mondván: Én csak vízzel keresztelek. Közétek lépett Ő, (Krisztus, aki felől tudakozódtok) ti azonban nem ismeritek Őt!
11. János azonban így szól: Én csak vízzel keresztelek, vagyis: én csak mosok és megtisztítom a tisztátalanná vált szíveket amaz Egynek méltó befogadására, aki már régóta közöttetek tartózkodik, akit azonban vakságotok miatt nem ismertek fel!
12. A tudakozók itt egyszersmind jelképezik azokat az Engem, az Urat valahol külsőleg keresőket is, akik országot – világot bejárnak, s mindenütt kérdezik a bölcsektől: Hol van a Krisztus? Mikor és hol jó el? Az Igazit, aki szívük közepében épített hajlékot, s csakis ott található (ó a téves keresők) Őt nem keresik, legalábbis nem ott, ahol Őt egyes egyedül kellene keresni, és ahol Őt meg lehet találni!
27. Ez az, aki utánam jó, aki előttem volt, akinek nem vagyok méltó még a saruszíját sem megoldani.
28. Ez történt Betabarában, a Jordánon túl, ahol János keresztelt.
13. Mennyire alázatos bizonyságot mond János a papok és leviták előtt, jól tudván, Ki lépett Krisztusban a földre. De mit törődik ezzel a világilag igen bölcs papság! A János legalázatosabb bizonysága nem érinti őket, mert ők nem alázatos, szegény és fénytelen Messiást akartak, hanem olyant, aki előtt félelmében mindenki összeborzongjon.
14. A Messiásnak legott első megjelenésekor – természetesen csakis Jeruzsálemben és közvetlenül láthatóan, napfénynél is tüzesebben sugározva, miriád angyal kíséretében – egyenesen az égből kellett volna leszállania, s csakis a Templomban lakhelyet véve, valamennyi akkori hatalmasságot felfüggeszteni és megsemmisíteni! Aztán nyomban halhatatlanná kellett volna tennie a zsidókat, megszereznie nekik a föld minden pénzét, legalább néhány száz feleslegesnek látszó hegyet nagy robajjal a tengerbe vetnie , továbbá a szegény, piszkos népséget legott kivégeztetnie: akkor aztán hittek volna Benne, mondván: urunk, Te rettenetesen erős és hatalmas vagy! Mindeneknek mélységesen meg kell magát aláznia és porba vetnie Előtted és a főpap sem méltó, hogy megoldja a sarud szíját!
15. Ám Krisztus egészen szegénynek, kicsinynek s látszólag gyengének jött a Földre, majdnem teljes 30 éven át (kivéve 12. Évében) nem adott jelt Magáról a nagyok előtt, ács volt Józseffel együtt, sőt utána is összevegyült a közönséges proletársággal: hogyan lehetett volna ez a büszke és annyira bölcs zsidók szemében az oly régen várt Messiás, - Félre ilyen istenkáromlóval, ilyen mágussal, aki műveit csak az ördögök Fejedelmének segélyével viszi véghez! Ilyen közönséges, a tölgyfánál is durvább és nyersebb ácslegény, aki a Sátán segélyével valahol megtanul bűvészkedni, mezítláb jár – kel, a legközönségesebb népség barátja, velük érintkezik, bűnös nőket fogad és közismert bűnösökkel eszik – iszik, eljárásával tehát vét a Törvény ellen: ez lenne Krisztus, az ígért Messiás, - Nem, ilyen istenkáromló gondolat ne legyen bennünk soha!
16. Ez volt az előkelő és bölcs zsidók ítélete Rólam, testben való teljes jelenlétemkor a Földön – és hajszálig hasonlóan ítélnek meg Engem ez óráig is milliók, akik egy szelíd, leereszkedő és Igéjét megtartó Istenről mit sem akarnak hallani!
17. Istenüknek először is igen magasan a csillagok felett kell lakoznia és csupa végtelen Fensége következteében szinte nem is léteznie! Napnál csekélyebb dolgot nem teremthet, ha méltó Isten akar lenni4 Másodszor nem szabad valamilyen, legkevésbé emberi alakjának lennie, hanem csak valami fel nem fogható képtelenség lehet.
18. Harmadszor, ha Krisztus mégis Isten lenne, csak (egyházi) szakembereknek, bizonyos társaságoknak, egyházgyülekezeteknek, rendkívül ájtatosoknak, úgynevezett dicsfénnyel környezett vakbuzgóknak és kész erényhősöknek jelentheti ki Magát a benső, élő Ige révén. Az ily szerencséseket azonban legott hegyeket elmozdító hatalommal is kellene felruháznia, különben Krisztusnak isteni kinyilatkoztatása mit sem ér.
19. Laikusnak, vagy éppen bűnösnek sohasem szabad az Úr Jézusnak Magát kijelentenie, mert ez esetben máris gyanús a kijelentés, és hasonlóképpen nem fogadják el, amint Engem sem fogadtak el az önhitt zsidók, minthogy büszke és dicsőséget szomjazó szemeik előtt túl kevés isteni előkelőséggel léptem föl. No de nem baj! Csak a János bizonysága érvényes!
20. A világ midig hasonló marad önmagához, és folyton a betabárai pusztaságnak felel meg, ahol János bizonyságot tett. Ám Én is mindig ugyanaz maradok, és mindig úgy jelenek meg az embereknél, ahogyan a zsidóknak jelentem meg. Boldogok mindazok, akik felismernek és befogadnak úgy, amint János felismert és befogadott bizonysága szerint, amelyet a jeruzsálemi büszke papok és leviták nagy bosszúságára Rólam tett.
29. Másnap János látja, hogy Jézus hozzájön és így szól: Íme, Ez istennek ama báránya, aki a világ bűneit hordozza!
21. Másnap, midőn ezek a tudakozók még Betabárában tartózkodnak, ahol kikémlelték, hogy mi mindent tesz ez a János, és főképpen, hogy miről szólnak a prédikációi: János még egyszer vallást tesz rólam, mégpedig épp az ismert alkalommal, amikor a pusztából hozzá jövet, azt kívánom tőle, hogy kereszteljen meg a folyó vizével.
22. Már hozzá való közeledésemkor figyelmezteti Rám a tudakozódók vezetőjét, aki az éj folyamán figyelemreméltóan fontolóra vette, amit Jánostól napközben hallott, és ezt mondja neki: Nézd, Aki onnan jó, Az az Isten Báránya, Aki vállára vette az emberek gyarlóságait, hogy azok, akik Őt befogadják, Belőle új életet vegyenek, azzal a hatalommal, hogy ezen új életből kifolyólag Isten gyermekeinek neveztessenek, mert Jehova nem viharban, nem tűzben jó el, hanem csupán a csendes fuvallatban.
30. Ez Az, akiről megmondottam: Utánam jő egy Férfi, aki előttem volt, mert Ő előbb volt, mint én.
23. János itt még egyszer megismétli, amit már előző nap is kijelentett a felőlem tudakozóknak, s egyrészt vallás tesz Rólam, hogy úgy jövök az emberekhez, mint az ember igazi és szükséges alázatának tükre és ebben az alázatban arról teszek tanúságot, hogy gyengeségükben jövök az emberek segítségére, nem pedig vélt erejükben, amelynek igaz, hogy nincsenek is birtokában. Másrészt azonban arról is tanúskodik János, hogy az általa nevezett Istenbárány mégis Az, aki minden létnél előbb volt. Mert e kifejezés „Ő előbb volt, mint én” azt jelenti, hogy János – magas szellemét egy pillanatra önmagában felismerve – úgy adja ezt a tudtára a kutatóknak, hogy noha őbenne is az az összellem lakozik, ez azonban mégis csak a Bárányban egyedül lakozó Összellemből helyeztetett ki szabad és teljesen önálló létbe, és ezzel a kihelyezéssel – mivel ez az ősalapszellem tényleges cselekménye – kezdődik az első időszak, amely előtt semmi sem volt az egész Végtelenségben, egyedül az Ősalapszellem Jehova, ez pedig ugyanolyan és ugyanez volt, aki íme ezen istenbárányban láthatóan van előttük, és Jánostól megkereszteltetni kíván.