Sziasztok!

Még a nyáron írtam ide. Kiderült, hogy a húgommal teljesen megegyező a problémánk. Lehet az minden lelki  nehézségnek a forrása, hogy egy istenhátamögötti zsákfaluban él valaki? 

Milyen fajta kényszergondolat az, hogy állandóan azt érzem, hogy sehova sem tudok lépni? Hiába lennének ötleteim, meg terveim, de odagördül egy akadály, ami miatt nem tehetem meg, amit szeretnék, és inkább rohadok tovább a komfortzónámban, ami már elviselhetetlen ingerszegény? No change!!

Nem jönnek a lehetőségek.

A másik kényszergondolat, hogy nem  találok semmit. Kinek van/volt már ilyen kényszergondolata, hogy nem lát meg semmit, ami ott van előtte? Például állást keresek, de nem találok, vagy maszekorvost keresek vmi problémámra, de nem találok. Vagy nyaralót vennék, bérelnék, de nem találok. Mindig úgy állok fel a számítógéptől két órai keresgélés után, hogy kifolynak a szemeim a sok kereséstől, és nem találtam semmit. A legbanálisabb, hogy nem találom meg a könyvtárban a keresett könyvet, pedig elmentem mellette , végighúztam rajta az ujjam már hússzor, és nem találom meg.  Otthon a zöldséghámozót, se a tixót, se a ragtapaszt, se a gombostűs dobozt, se a Magyar Helyesírás szabályai könyvet? Mindent valaki másnak kell helyettem előszednie. Ezeket a dolgokat, amiket nem találok meg, a velem együtt élő ember hip-hop előszedi. Tessék, itt van!

Ez most elbutulás, vagy mi franc?Van valakinek hasonló problémája? 

A húgomnak már majdnem egy éve keresek maszekpszichiátert, de nem találok. Lehet, hogy azért, mert velem is baj van?