4. Fejezet
A Törvényről és kegyelemről. Az „Atya” és „Fiú” egységéről.
1. a Törvény Mózes által adatott, a kegyelem és igazság Krisztus által lőn.
1. A Törvény, amelyre már az előző életnek is szüksége volt, ilyenképpen már kezdetben megadatott az első embereknek, a továbbiak folyamán pedig Mózes által, aki a versben mint a Törvény képviselője is szerepel. De a Törvény útján bizony soha senki sem tudta az igazi életszabadságot elérni, mert a Törvény az élet gátlója, nem pedig előmozdítója.
2. Az Őshatalom változtathatatlan akaratából folyó pozitív kénytelenség következtében az első teremtési eszmék elszigetelt, önálló létbe helyeztettek ki. Ami tehát a tér és időhatárolta lét elkülönítését és formálását illeti, ezt a megváltoztathatatlan kényszerűség okozta.
3. Íme itt volt a lény, az ember. Magában véve mintegy az Istenség Maga, vagy ami egy és ugyanaz: isten Ősléte maga, csak elválasztva ősalapjától, de mindamellett ennek tudatában, amellett azonban korlátolt formába megkötve és a változtathatatlan kénytelenség által tartva. Ez az állapot sem volt ínyére az abba kihelyezett lénynek, és fenségérzete hatalmasan küzdött szükségszerű korlátoztatásával és kihelyeztetésével .
4. Mivel az ősi első lények sorában a küzdelem mind hevesebb lett, meg kellett szigorítani a nagy Alaptörvényt, és a lényeket időleges, szilárd Ítéletbe zárni. Ebben állott az anyagi, szilárd világtestek alakulása, és az őslényeknek ezáltal előidézett nagyobb megosztása.
5. A lények második sorában, az első Ítélet talaján állva megjelenik aztán a testbe burkolt ember. Ősalapjától immár háromszoros elválaszttatása ellenére Ezt hamarosan újra felismeri önmagában, dacossá, kevéllyé és engedetlenné vált egy könnyű, s immár nem kényszerítő, hanem felszólító törvénnyel szemben.
6. Mivel pedig a könnyű törvényt tűrni nem akarta, nehezebbet és erősen szankcionáltat kapott, amely szankció a törvénynek figyelmen kívül hagyásakor pontosan végre is hajtatott. (Lásd az özönvizet és több effélét.)
7. E fenyíték után az Istenlény Melkhisédek- ben jelent meg a földön, és vezette az embereket. De ezek csakhamar újra harcolni kezdtek és újabb törvényekkel kellett őket megkötni és a Rendhez szorítani úgy, hogy csak gépszerű mozgás maradt számukra., amely szintén ellenére volt minden hajlamuknak.
8. A Törvény eszerint nagy szakadékot támasztott, amelyet egy szellem és lény sem hághatott át, ami által a benső ilyképp igen korlátolt örök folytatásának kilátása s benső öntudata is igen kérdésessé vált.
9. Eme korlátozásra aztán megjelenik az isteni Őslét, saját, ősi teljességében, még pedig Krisztus személyében .
10. Itt tehát az őskegyelem újból jő, magára veszi az emberek minden gyengeségét, helyébe valódi világossággal telt új kegyelmet, új életet ad, és ebben, valamint önmaga által megmutatja az embereknek létük helyes útját, helyes célját.
18. Istent soha senki sem látta, az egyszülött Fiú, Aki az Atya ölében van, Az nyilatkoztatta ki nekünk.
11. Igaz istenismerethez csak most jutottak azok, akik Őt felismerték. És íme: megláthatták először Istent, akit előbb teljességében egyetlen lény sem láthatott soha. Megláthatták és felismerhették őt maguk mellett és magukon kívül, s általa önmagukat is, úgyszintén saját, legszabadabb életrendeltetésüket.
12. Immár a Törvény-támasztotta, áthághatatlan szakadék is megszűnt, és bárki kiléphetett, és íme kiléphet a Törvény igája alól, aki felcseréli ó-emberét az újjal, a Krisztusból valóval. Ezért mondja az Írás , hogy le kell vetni az ó-embert és fel kell ölteni az újat, vagy: aki szereti ó-életét, az elveszíti, aki azonban menekül tőle, az új Élet gyanánt nyeri meg . – Ez tehát ama kinyilatkoztatás az Atya öléből és az Istennek élő Evangéliuma.
13. Eme kifejezésnek pedig, hogy „Aki az Atya ölében van” ez a jelentősége: Istennek Ősbölcsessége, vagy a tulajdonképpeni legbensőbb istenlény a Szeretetben lakozik, miként a Világosság a Melegben, mely eredetileg a Szeretet hatalmas Melegéből kél, jelenléte által végül ismét meleget fejleszt , ez pedig mindenkor ismét világosságot. Ugyanígy keletkezik a Szeretetből – amely az Atyával azonos, és az alapok alapjában maga az atya – az isteni bölcsesség Világossága, mely egyenlő a Fiúval, vagy a tulajdonképpeni Fiú maga, aki azonban nem kettő, hanem teljességgel Egy azzal, Ami itt Atyának neveztetik úgy, ahogyan a világosság és meleg, vagy a meleg és világosság egyek, amennyiben a meleg folyton szüli a világosságot, a világosság pedig folyton a meleget.