Redundancia, mivel így első ütemben csak egyik végéről táplált a szakasz. (És bizonytalan, hogy mikor lesz a továbbépítés.)

Éppen csak megkapargatva, hogy hogyan lesz ez így üzembiztosabb:

A második tápvezeték az állomási kapcsolókertekben kiválasztható, hogy a két kapcsolókert között a táp vagy a vonal potenciálját követi. Ha sérül a táp vagy a hosszlánc, akkor a pótlásra felhasználható. Táp pótlására azért van szükség, mert bár a két AT között át lehet térni 1×25-ös rendszerre, aztán meg vissza 2×25-re, de ilyen esetben szűk keresztmetszet lehet az AT teljestíménye, ami bár rövid ideig 150 %-kal túlterhelhető, de 25 kV-on csak 2 MVA tud, tehát ha két olyan AT csoport között van a meghibásodás, ahol csak egy van beépítve, és ez a szakasz mondjuk pont a vonal eleje, akkor nem nagyon lehet átvinni akkora teljesítményt, hogy a teljes 52 kilométer hosszú vonalat el lehessen látni. A másik eset, hogy ha a hosszlánc sérül, akkor a szokás szerint (bár én nem teljesen értek vele egyet) 2×25-öt mindig AT-vel kell lezárni, így ha kiesik a hosszlánc, akkor elvileg két AT között nem lehet fenntartani a forgalmat, míg ha van hosszláncpótló vezeték, akkor csak az érintett állomásközben.