Erdekes szamomra olvasni ezt a topicot. A hozzaszolasokban azt latom, amit eddig is gondoltam a magyar harcmuvesz(et)ekrol. Sokfelek. Mindenki valami mast lat abban, amit csinal, masert csinalja. Abban nem hiszek, hogy a budo vagy a bushido idejetmult dolog lenne, aminek nem lehet helye itt es most. Talan az alkalmazasa a legnehezebb, sokszor valoban kimerul a kulsosegekben: tatamin aludni, rizst enni palcikaval, meg meg ezer ilyen semmitmondo dologban. Persze ezek jobban eladhatok, szebben mutatnak, mint a belso, aminek talan nem is kell latszania. Szerencses voltam, volt egy japan mesterem, akitol harom evig tanulhattam. Az ilyen kulsosegeket soha nem emlitette. Ugy probalt meg tanitani, ahogyan a legnehezebb: sajat peldajan keresztul. Eloszor nem ertettem, ugy tunt nekem, hogy nem akar velem foglalkozni, nem erdekli a fejlodesem. El kellett telni ket evnek, amig rajottem, hogyan akar engem tanitani. Talan rajottem. Mar harom eve, hogy visszament Japanba, de az emleke, amit tanitott, az itt maradt...
Nem hiszem, hogy erdemes lenne ma 1999-ben egy magyarnak belebujnia egy szamuraj borebe. Azokat mar Japanban sem igen talalni. A bushidot talan meg nehol. Nem gondolom, hogy ezeket a dolgokat automatikusan kellene atvenni toluk, ti is irtatok rola korabban, hogy azok mas idok, mas erkolcsok voltak a vilag masik reszen. Szamomra a budo eppen ezt tanitotta: tanuld meg amit csak megtanulhatsz, de te magad formald onmagadat es a sajat stilusodat olyanna, amilyenne szeretned. Nem kell, nem is lehet belebujni mas ember (legyen az akar a mestered) bujni, hiszen az nem te vagy, soha nem is lehetsz az. Neked magadnak kell lenned. Eddig ennyit sikerult a budo-bol megtanulnom.
Nem akartam a nagy filozofus szerepeben tetszelegni.

Wazull