RnD Creative Commons License 2020.09.15 -1 4 164

DVSC-Békéscsaba: 32-24 (18-10)

 

 

Két váratlan vereség után a Loki harmadik meccse sem kezdődött jól, az ’első tizenöt perc borzalmait’ a helyi tv kommentátora még a lefújásnál is hosszan emlegette. Tény: a játékerejében jóval gyengébb Békéscsaba – mezőnyben mindössze három felnőtt játékossal álltak ki, közülük ráadásul ketten (Agbaba és Giricz Laura) egyszerre nem is lehetnek pályán – majdnem egy negyedórán át előnyben volt Debrecenben (15. perc 4-5). Aztán persze helyreállt a világ rendje, negyedóránál tovább nem bírták a vendégek, és a szünetben már nyolc góllal vezetett a hazai csapat (18-10). A második félidő viszont egál lett (14-14), amiből az is kiderül hogy Debrecenben továbbra sincs minden rendben. „Én maximalista vagyok, de most örültem ennek a minimális sikernek is ” mondta Köstner Vilmos a mérkőzés után. „Egy játékost mentálisan sokkal hosszabb idő felépíteni mint fizikálisan” nyilatkozta ma az NS-ben: a Móvár ellen nem volt a csapat elég motivált, „túlságosan nyugodtan játszottunk”, a Békéscsaba ellen meg az önbizalom hiányzott az elején. Lesz még munka a lányokkal Debrecenben „a gyógyítás időt vesz igénybe és nem olyan egyszerű, mert vannak nehezen érthető lelki tényezők is” de az élet nem áll meg, közben persze jönnek a meccsek egymás után.

 

Köstner balszélen most legalábbis megpróbálta helyreállítani Petrus Mirtill romokban heverő önbizalmát, a fiatal szélső a hétvégén majdnem negyvenöt perc játékidőt kapott, és jól teljesített. Három gólt lőtt szélről, egy negyediket rendezetlen védelemnél balkettőből, egy lövése és egy kapus fölötti ejtése nem sikerült, és egyszer kiállították (a labdával induló békéscsabai jobbszélsőt, Andróczkit faultolta majd egy idő után fojtogatta a félpályánál, Köstner Vilmos előtt két-három méterre, a tv-kommentátor szerint azért h ezzel is bizonyítsa elszántságát a mester előtt…). És a mérkőzés legvégén, amikor Hornyák Dodó kapufára lőtte a hetest, akkor is Petrus mozdult rá azonnal a kipattanó labdára, szerezte azt meg és lőtt gólt az utolsó másodpercben. Ezek után Köstner  magával vitte őt a sajtótájékoztatóra, ahol Petrus azt mondta h benne ’átszakadtak a gátak biztosan’, ezért ha a balszélről van szó, egy ideig lehetünk optimisták…

 

A Loki szurkolók közül többen is utóbb a meccs legjobb debreceni játékosának Borgyos Pannát mondták, aki persze a Békéscsabában játszott. Kétségtelenül szuper gólokat lőtt, összesen hetet, ezeket itt most fel is soroljuk. Betörésekben ő köztudottan fantasztikusan gyors, ha kilenc méterről indul, a hatoson egyszerűen nem lehet már megállítani szabályosan, de most a legtöbbször nem vitte végig a betöréseket, hanem 7-8 méterről faultból lőtte kapura a labdát. Ez így nehezebb, de jól megy neki így is:  

 

 

(Borgyos Panna gólok)

 

 

1. félidő

 

0-1: középen 9 méterről megindul előre, b3 7 méteren Hornyák és Vukajlovic között bal karral előre éppen be tud menni, közben a két játékos között a kapuelőtérbe esve jobb kézzel Hornyák mellett faultból gólt lő

9-6: j2 9 méterről előrelép, felugrik és Despotovic fölött (b2 védő) átlövésből betalál

12-7: észreveszi hogy Tóvizi (j3 védő) - nem túl előrelátó módon -  kijött középen 12 méterre Kukely Annára, ezért  j2 12 méterről megindul előre a Tóvizi által üresen hagyott hely irányába, azt nem éri el, de középen 9 méteren felugrik és a hatos felé vetődve Hornyák Dodó (b3 védő) fölött gólt lő

16-9:  j2 12 méteren jobbra kanyarodik, kívülről megkerüli a kilépő Elke Karstent utána j2 7méteren felugrásból Petrus Mirtillről faultból gólt lő (Petrus Mirtill b1 védő aki itt felzárt b2-be)

 

 

2. félidő

 

24-16: középen 9 méterről váratlanul előre lép és szuper gólt lő az előtte 7 méteren álló Despotovic fölött

assziszt: középen 9 méteren betör és b3 7 méterről faultból középre vonalra szuper passzt ad Giricz Laurának > gól 26-20

27-21: bal2-ből felkanyarodik középre és ott 9 méteren - az őt balról faultoló Tóvizi mellett -  felugrásból a hatos vonala felé repülve gólt lő (a két középső védőn estében átemelve a labdát)

30-24:  Kukely Anna befut középen 9 méterig, onnét visszakanyarodva b2 9 méterre hátra adja a labdát Borgyosnak, aki azt átveszi elég magasan, és rögtön b2 8 méterről Vámos Petra fölött a kapuba bombázza.