Úgy érzem, nem vagyok képes megtenni azokat a komplex cselekvéseket folyamatosan, amelyek ahhoz kellenének, hogy integrálódjak, hogy egy közösség megbecsült tagja legyek, vagy egy intim helyzetet, akár párkapcsolatfélét ki tudjak alakítani.(a párkapcsolat csak nem rég kezdett foglalkoztatni, maga a tudat, hogy sem egy baráti, sem párkapcsolatban fogalmam sincs igazából, hogyan kellene helytállni... nem természetes, valahogy túlságosan el vagyok vadulva)

Ezt soha nem értette egyetlen pszichológus sem... szerintem azt hitték, hogy ha velük képes vagyok kommunikálni, akkor biztos a beilleszkedés is megy, legfeljebb kis bátorításra van szükségem.

Illetve a pszichológus nem "szeret". Hiszen nem azért van... de odáig, hogy szeressenek, el kéne jutni. Nagyon szar, hogy nem szeret senki. Csak mindig akarnak valamit. Vagy az az alapélmény rossz. Senkinek sem kelleni eléggé.

Tudom, hogy szocializációs probléma. De ha pont azért nem fogadnak be (őszintén örülve a lényemnek, nemcsak sajnálattal vagy idegenkedő távolságtartással kezelve), mert nem szocializálódtam eléggé, vagy a megfelelő módon, akkor ez egy ördögi kör. Pont az választ el, ami segíthetne.

Mit lehet tenni? 31 évesen.