Csimpolya Creative Commons License 2020.08.28 0 0 2466

Egy rádióműsorból tudtam, meg, hogy a Capa fotókiállításon Miauuu címmel macskaképek láthatóak, és úgy döntöttem, elmegyek és megnézem. E hó végéig van nyitva, ezért igyekeznem kellett, hogy még láthassam. Kicsivel később tudtam meg, hogy nem magában az Ernst múzeumban van, hanem a mellette lévő kávézóban. Azért nem bántam meg, hogy benéztem, mert gyönyörködhettem egy nagypolgári lépcsőházban, ahol kellemesen hűvösek a márványból lévő lépcsőfokok és korlátok, az előtérben ilyen anyagból készült padokkal. Semmi szertelen túlzás, jó ízlés és visszafogottság jellemezte.

A kiállítás némi csalódást okozott, nem a képek minőségével, hanem a mennyiségével volt gond. Talán egy tucat képet láttam, igaz, azokat érdemes volt megnéznem. A képek mellé egy történetet is mellékeltek, azokat is elolvastam. Egy barna cirmos macskáról kiderült, hogy Bolha a neve. Kb. egyhetes volt, amikor a fotós megtalálta, és a másik két macskája éppen meg akarta ölni. Felszedte, megszabadította az élősködőitől (a nevét innen kapta) és felnevelte. Később a másik kettő is megszokta.

Az is kiderült, hogy Bolha legkedvesebb időtöltése a dobozokban való elhelyezkedés, ez sok macskásnak ismerősen hangozhat.

Szerintem viszont a legutolsó kép a legjobb. Annyira megtetszett, hogy még a fotós nevét is feljegyeztem: Hajdú D. Andrásnak hívják. A képen egy ház, amiről el lehet mondani, hogy roskadófélben van a ház, hámlik rajt a vakolat. Ráadásul már ajtaja sincs. Van viszont egy szárítókötél, amin egy takaró lóg, a takarón egy meglehetősen feldúlt tigris villogtatja a fogát. A kép alsó sarkában egy kb, hathónapos, fekete kiscica, aki felfelé, a takaróra néz. A címe: Példakép.

Ez tetszett a legjobban, háromszor visszamentem megcsodálni.

Aztán rájöttem, hogy oda-vissza száznegyven percet utaztam egy húszperces nézegetésért, úgyhogy ha már itt vagyok, nézegetek tovább.

Örömmel állapítottam meg, hogy a Thália színház műsorán szerepel a Gyilkosság az Orient expresszen színpadi változata. Jó lenne megnézni!

Úgy döntöttem, az lenne a méltó befejezés, ha megennék egy fagylaltot, és meg is tettem a kedvenc mindenmentes cukrászdámban. Megkérdeztem, van-e az Ország tortájából, volt is a Szentivánéji álom fantázianevűből három szelet, bár inkább szeletkének mondanám. Ezt viszont kissé elhalasztottam, egy napra elég ennyi!