"A zűrzavar oka véleményem szerint nagyrészt abban keresendő, hogy a modern kívánalmaknak megfelelően feltárt 10‒11. századi sírok, temetők többsége közöletlen, a korábbi leletek kritikai vizsgálata pedig ‒ néhány kivételtől eltekintve ‒ nem történt meg. Számomra rejtélyes okokból az elmúlt évtizedek során az anyagközlés (amely pedig minden további vizsgálat alapja) elveszítette presztízsét. Ennek következtében megfeneklett, s csak az utóbbi évek során mozdult el a holtpontról a leletkorpuszok összeállítása és kiadása, de még ma is egész kutatói életművek hevernek feldolgozatlanul a múzeumi raktárak mélyén.A mai kívánalmaknak megfelelően dokumentált összehasonlító anyag vizsgálatának a lehetőségétől tehát megfosztotta magát a kutatásunk. Jellemző ugyanakkor, hogy még ma is a legtöbbet idézett szerzők közé tartozik a 100 esztendeje halott Jósa András és Hampel József (ami persze az ő anyagközléseiknek az érdemeiből semmit nem von le). S mindannyian tudjuk ugyan, hogy a 80-100 éves ásatásokat és közleményeket igen óvatosan kell kezelni, néhány ritka kivételtől eltekintve mégsem történt meg azok kritikai vizsgálata és újrafeldolgozása. Így azután a kutatás hibás adatok tömkelegét görgeti maga előtt, a téves alapból természetszerűleg hibás végeredményre jutva.
Szép számban rendelkezünk ellenben különböző listákkal, amelyek Hampel A vagy B, szegény vagy gazdag, köznépi vagy középrétegbeli, „altmagyarisch oder Bijelo Brdo Kultur” stb. csoportokra osztják a lelőhelyeket.S ezzel vissza is érkeztünk az alapkérdéshez. Idestova 100 esztendeje próbálja a kutatás a Hampel, és 50 esztendeje a Szőke Béla által felállított kategóriákba beilleszteni az egyes lelőhelyeket ‒ s be kell látnunk, hogy eredménytelenül. A temetők zöme ugyanis bármelyik csoportba beilleszthető bizonyos ismérvek alapján, míg más jellemzőik miatt kilógnak ugyanabból a csoportból.Példának okáért mindannyian írtunk-olvastunk már a „módos szabadok” vagy a „szerényebb anyagi erejű középréteg” temetőiről. Igen komoly problémát jelentene viszont, ha szabatosan meg kellene fogalmaznunk, hogy mi a különbség közöttük. A hagyományos kategóriák csak akkor lennének ugyanis érvényesek, ha meg tudnánk húzni egy határozott vonalat: ami a fölött van, az gazdag („középrétegbeli”, „a kísérethez tartozó” stb.), ami pedig az alatt, az szegény („közrendű”, „szolgáltató népi” stb.). Márpedig ilyen határozott vonal a két végpont közötti tartományban sehol nem húzható. Ez a modell tehát nem működik. Ebből következik, hogy a különféle listák összeállítása és összevetése nem vezetett (vezethetett) módszertani továbblépéshez. A nagy többségükben töredékes lelőhelyek kategóriákba sorolása ugyanis teljes mértékben önkényes. A Hampel A-ba sorolásnál a szerzők nagy része rendkívül „engedékeny”: ahhoz elegendő olykor egyetlen szórvány kengyel (Tiszabezdéd-Homokbánya), vagy bronz övveret (Nagyhalász-Nesze kocsma). Pedig, ha ugyanezen leletek teljesen vagy legalább részben feltárt temetőkből származnak, nyomban inkább „köznépivé” válnak (Ibrány-Esbóhalom [367. lh], Gáva-Vásártér). A módszernek ugyanis teljesen más lesz az optikája, ha olyan lelőhelyeket hasonlítunk össze egymással, amelyekről legalább némi információval rendelkezünk.
A jövőben az eddigieknél jóval árnyaltabban kell tehát e temetők kérdését kezelnünk. A kutatás mai állása mellett egy 150-200 évig használt temetőt az összképe alapján minősítünk „köznépinek” vagy „középrétegbelinek”. Korántsem bizonyos ugyanakkor, hogy e kategóriák az adott temető használatának a teljes időtartamára érvényesek. Az sem biztos, hogy az adott temetőt minden esetben ugyanaz a származású, jogállású, gazdálkodási módú közösség használta mindvégig."
