Tehát a két tüzérségi főnök közül július 3-án Hunt teljesített jobban, 

 

-- Miután az éjszakai haditanácson eldől, hogy a szövetségi csapatok alapvetően védekezni fognak július 3-án, Hunt feladata az, hogy amikor Lee a várt támadását elindítja, azt megállítsa. A konföderációs oldalon Lee tudja, hogy vagy győznie kell döntő módon és akkor szerez magának lőszert a szövetségi készletekből, vagy vissza kell térnie Virginiába, ezért hiába minden ezzel ellentétes taktikai megfontolás, folytatni akarja a támadást. Egyik stábtisztje, A. L. Long azt sugallta, hogy a konföderációs tüzérség képes lesz az uniós ágyúkat annyira megrongálni, hogy a nyílt terepen dombnak fölfelé támadó csapatok elérnek az ellenséges vonalig és elfoglalják azokat. Hogy ebben Lee mennyire hitt, az kétséges, mert akinek volt harci tapasztalata, az tudta, hogy a konföderációs tüzérség alárendelt szerepet játszik az unióssal szemben. Sem az ágyúpark, sem a rendelkezésre álló lőszer, sem a kiszolgáló lóállomány - semmilyen materiális attribútum nem éri el az uniós tüzérség színvonalát. És a legsúlyosabb fogyatékosság: a lőszer gyújtója megbízhatatlan. Chancellorsville-nél a déli tüzérek némelyike olyan megbízhatatlannak ítélte meg a repeszeket detonáló gyújtót, hogy csak hagyományos, emberi célpont ellen kevéssé hatásos vastöltetet volt hajlandó lőni, mert nem bírták kiszámítani, hogy a gyújtó mikor fog detonálni. Volt olyan déli gyalogsági alakulat, amelyik megtiltotta a tüzérségnek, hogy a feje felett átlőjön, mert korábban már egyszer egy azonnal detonáló gyújtó miatt a baráti tüzérség belekartácsolt a soraikba. 

 

Alexander szerintem olyan feladatot kapott, aminek teljesítéséhez nem álltak rendelkezésre az eszközök. 

 

Alexander tüzérségi előkészítése közel sem volt olyan eredményes, mint azt Longstreet várta.

 

-- Longstreet nem várt semmi ilyesmit. A tüzérségi előkészítés ötlete az ő ellenkezését volt hivatva leszerelni. Longstreet pontosan attól tartott, hogy a támadás vérbe fog fúlni és minden tőle telhetőt elkövetett, hogy az ne induljon el, leszámítva a lemondása benyújtását. De Lee nem engedett neki. Amikor már nem volt több kibúvó és minden ellenkezése dacára megkapta annak a hálátlan feladatát, hogy a július harmadiki rohamot elindítsa, még megpróbálkozott azzal, hogy közölte a bombázást felügyelő Alexanderrel, hogy ő adja meg a jelet Pickettnek a támadásra, _miután_ megítélése szerint az északi tüzérséget már kellően meggyengítette. Longstreet nyilvánvalóan arra számított, hogy ez sohanapján fog bekövetkezni és a támadás nem indul el. Ő maga már minden ellenvetési lehetőséget kimerített Lee-vel szemben, most egy strómant keresett, hogy valahogy elszabotálja ezt a katasztrofális mellényúlást. Alexandernek fogalma sem volt, hogy Longstreet és Lee már harmadik napja nem tudnak megegyezni mit kéne csinálni és az az ötlet, hogy a tüzérség alezredese utasítsa a gyalogság három hadosztályát harcba vivő vezérőrnagyát, hogy mikor támadjon, sőt mi több, lefújja a támadás megindítását - ez hagymázas baromságnak tűnt neki. Nem is értette, hogy ezt Longstreet hogy a fenébe tudta kitalálni. Nem tudott milyen választ adni erre, nem engedelmeskedett neki, hanem a lőszer fogyásakor visszaüzent Longstreetnek, hogy a támadásnak most kell indulnia, ha azt akarják, hogy a tüzérség még támogassa, mert nem tudja tovább fenntartani a bombázást. Arról, hogy a szövetségi tüzérség ártalmatlanítva lenne, Alexander nem nyilatkozott. A fekete lőpor füstjében ilyen messziről azt senki meg nem mondta volna. Az üzenetet halló Pickett erre megkérdezte Longstreetet, hogy támadjon-e. Longstreet mindössze egy bólintást tudott kicsiholni magából és Pickett elindította a rohamot.

 

[Alexander] tüzérei túl magasra céloztak

 

-- Gettysburgnél a régészek feltárták, hogy az uniósok tartotta domboknak a _másik_ oldala van teleszórva repesszel; a lövedékek gyújtója rendszerint túl későn detonált és így közel nem volt elég hatásos a bombázás. A másik nehézség magából a feladatból származott: a korabeli tüzérség ilyen távolságból egy ekkora emelkedésű dombot nem tudott sebészi pontossággal támadni. Még saját tüzét sem tudta helyesbíteni, hiszen nem voltak tüzérségi megfigyelői ehhez a feladathoz. Long ötlete erősen voluntarista volt; reménykedni lehetett, hogy annyira még pont működni fog, hogy a gyalogság nagyobb tragédia nélkül átjut, de sejteni lehetett, hogy ez nem lesz sétagalopp. A kimenetel pedig egy teljesen összeomló támadás lett.

 

és amikor néhány megsérült északi üteget Hunt visszavonatott, Alexander azt hitte, hogy mindet elűzte és szabad az út a gyalogság számára.

 

-- Alexander egy valamiből tudott ítélni: az ellenséges tüzérség aktivitásából. Az általa mindössze 45 percesnek becsült bombázás során tudjuk, hogy a szövetségi oldalon Hunt utasítást adott, hogy tartalékolják a lőszert. Ezt az utasítást végül csak az irányítása alatt álló tüzérségi tartalék fele hajtotta végre. A tartalékolást a déli oldalon elméletileg észrevehették és arra következtethettek belőle, hogy a tüzérségi előkészítés sikeres volt, az északi ágyúk elhallgattak. De tudjuk, hogy a támadásra a jelet nem az adta meg, hogy az északi ágyúk hallgattak, hanem az, hogy Alexander negyed órával a lőszertartalék kifogyta előtt elküldte az üzenetet Longstreetnek, hogy vagy most támad a gyalogság, vagy ennyi volt, mert ő nem tudja tovább fenntartani a pergőtüzet.

 

Hunt a közeledő déli gyalogság láttán pedig szépen kartácsra töltette az ágyúit.

 

-- Hunt lőszertartalékolási utasítását Hancock parancsára az ágyúinak fele nem hajtotta végre, mert a szárnyparancsnoki feladatkörbe emelkedő Hancock úgy érezte, hogy a gyalogság morális tartásának megőrzéséhez szükség van rá, hogy a szövetségi ágyúk ne hallgassanak el, akármennyire is nem találnak el semmit ilyen távolságból. Hancock és Hunt doktrinális nézeteltérése még az 1870-es években sem rendeződött. tüzérségi tartalék másik része viszont távolabb volt elhelyezve, nem ott, ahol Hancock parancsnokolt - ez volt az a csőmennyiség, ami a nagyon durván elkaszálta a déliek támadásának java részét. Ott, ahol erre már nem nagyon maradt lőszer, a déli vonal jobb oldalán a dandárok közül több viszonylag épségben elérte az északi vonalat, de áttörni nem volt esélye.