Már megint megpróbáltam eltévedni Heraklionban, de nem sikerült, egyszerűen képtelen vagyok rá és ez már így is marad az életemben. Aztán megpróbáltam ugyanezt három doboz görög gyártmányú sörrel megbolondítva (erről még írni fogok), de ugyanúgy hazataláltam.

 

Augusztus elejét néztem ki magamnak ennek a mostani nagy cécónak közepette, ami családi kötelességem is volt, ugyanis a tavalyi évet ki kellett hagynom tekintve hogy egy másik gyerekem Máltára költözött és azzal a szigettel ismerkedtem - ez valami családi izé lehet, hogy szeretjük a meleget. Kréta abból a szempontból is érdekes, hogy ahányszor csak odautazok mindig egy unokával többet találok. Idén is így volt, most ötöt találtam - egyelőre. Decemberben született a „kilenceske”, de egyrész akkor kilenc időzónával arrébb tartózkodtam mint most, aztán jött ez a koronavájrusz és mostanra szelídültek meg a lehetőségek hogy egy békésebb időablakot kihasználva először találkozhattam a már 8 hónapos unokával aki természetesen leány mint a nővérei, ami a ruhaöröklési szempontból ideális.

 

Már nem Gáziban laknak, aminek (mint korábban említettem) egyetlen nevezetessége a város határán lévő városvége jelzés, de onnan is el lehetett autózni egy medvecsapáson a tengerpartra Amudarába pocsolni a vízben. Mit tesz a sors, most közel Amudarába költöztek egy nagyobb házba, nem messze a stadiontól ahonnan 10 perc séta a tengerpart.

 

Miért éppen Heraklion, miért nem a festőibb Dél? Egyrészt a család miatt, másodsorban annak a túrizmusnak az űzése amit én szocio-túrizmusnak nevezek, bár nem kizárt hogy más is kitalálta ezt a szót amin azt értem hogy a hétköznapi emberi viselkedés megfigyelése a központja, hiszen az ember hasonlóan része az állatvilágnak mint például a teknősbéka, amit meglepő módon többször is láttam a város náddal benőtt csatornájában, kábé akkora volt mint a tabletem, azaz közel A4-es méretű.
Az emberek korábban mindig angolul vagy németül próbálkoztak velem bárhogy is igyekeztem beleolvadni a hétköznapokba, de az idén sikerült elérnem, hogy szinte mindig görögül kezdték – ennek titka a kopott rövidnadrág és póló, valamint a borotválkozás teljes hiánya. Én is görögül válaszoltam: "Den katalaveno Ellenika"

 

 

A szocio-túrizmus következtében semmilyen templomot, bazilikát, múzeumot, vizivárost, táncházat és hírös éttermet …stb nem látogattam meg, de kiemelkedő élmény volt hogy most Knossos-ba sem mentem el. Viszont legalább 100 kilométert legyalogoltam a városon belül többnyire fényképezégéppel a kezemben, amire teljesen jogos megjegyzés lehetne hogy ezzel az erővel Matalába is elmehettem volna oda-vissza gyalog. Legközelebb úgy is lesz! (ezt mindig megfogadom)

 

 

Talán elfér egy kis off is, hogy wizz-el repültem és eléggé tele volt az izém a qr-kóddal, de ment minden rendben, odafele kb 90%-os töltöttséggel mentünk, visszafele kb 60%    Már írtam a görögök szíves de néha kéretlen jóakaratáról és már vártam előre hogy a busz végállomásán győzkodni kezdenek hogy nehogy a Gáziba menjek mert ott semmi nincs, hanem menjek Amoudarába ahol hotel … mire én gúnyos kacajjal felnevetek hogy természetesen kérek két jegyet Amoudarába, de a buszos forgalomirányító sokatmondóan csak annyit közölt hogy „no tickett, taxi, 20euro”, amely erővel be is ülhetett volna a pult mőgé és adhatott volna jegyet, de akkor a taxis sógor éhenhal. Ezért gyalog elindultam (mindenkit bíztatok ilyen kalandra Heraklionban) és ember lakta környékre érve adtak két jegyet (2 * 1.50 ). Na persze hogy a Gaziba menő busz jött éppen ahová nem akarok menni de amire felszálltam, hiszen a stadion közelében leszállva pont a célomnál vagyok.

A 3 euro volt a kéthetes kirándulás teljes helyi közlekedési költsége - egy oda, egy vissza. (folyt köv)