A célirányosságot kifejezetten arra értettem, amiket ide beírunk, amiken és ahogy gondolkodunk. Ha valami problémát meg akarunk oldani (ha egyáltalán probléma az, és nem csak úgy kreáltuk), akkor nem igazán célravezető elveszni olyan kérdésekben, mint pl. "Létezik-e egyáltalán Igazi?", vagy "Hány Igazi lehet?". Meg akarjuk találni azt az egyet, akivel életünk végéig együtt akarunk élni, és kész, innentől kezdve nincs szükség elméleteket gyártani. Az, hogy úgy érzem, az lehet azért, mert még friss a kapcsolat, nem merem biztosra mondani, bár minden okom meglenne rá, stb. Nyilván, 100% csak az, hogy a végén meghalunk, meg hogy a tehénszar sosem esik élére, csak a lapjára. De ha aggályoskodunk minden olyan kapcsán, ami nem 100%, akkor az értelmét veszítjük el. Van olyan is, hogy epszilon sugarú környezet, ha azon belül vagyunk, akkor jó.
Az ismérvekről: Ha megkérdeznek, hogy mitől jó a kapcsolatom Kedvesemmel, akkor fel tudnék sorolni sokmindent, tehát meg tudnám fogalmazni. Nem biztos, hogy mindegyiknek pontosan meg tudnám mondani a kiváltó okát, de el tudnám mondani, és azt is, hogy mi az ami ha másképp lenne, akkor nem lenne olyan jó. Tehát vannak.
Elnézésedet kérem a "rögeszmefuttatás" kifejezésért, nem volt semmi negatív szándékom vele.
Korra kevésbé, tapasztalatra inkább lehetne hivatkozni, bár az sem feltétlenül mérvadó. Ismerek olyan embert, aki ötvenes éveire nem tud egy normális párkapcsolatot felmutatni, több zátonyra futtatott házasság után. Tapasztalatai vannak, csak nem tudja, nem tudta hasznosítani, alkalmazni őket, nem tanult belőlük.És ismerek olyan embert is, aki ugyan az átlagosnál jóval mozgalmasabb életet él, de huszonévesen olyan gondolkodásmóddal bír, és olyan tapasztalatokkal, amit negyvenesek szoktak produkálni.