Tegnap délelőtt a svábhegyi Jókai-kertben jártunk. A kert bejárása ingyenes, van egy Jókai-emlékszoba, annak a megtekintéséért kell csekély díjat fizetni.

A svábhegyi telket Jókai vette, két könyvének a honoráriumából, és itt, a város zajától távol, írni és pihenni tudott.

Ha már ismerték volna a biokertész fogalmat, akkor ez rá is vonatkozna, de hát akkoriban nem is volt más.

A két hold nagyságú tövisbozótot Jókai parkká változtatta, fákat, szőlőt, konyhakertet, no meg sok-sok rózsát telepített. Egy csinos kis házat is épített rá, de ezt az örökösök nem tartották karban, le kellett bontani.

Fennmaradt viszont a présház, csinos, jólépített helyiség, ez viszont remek állapotban van, barátságos, hívogató. Magától értődő, hogy egy jó hűvös pince is van benne.

Elvégre Móric bácsi szüretei fontos események voltak annak idején.

A szomszéd telken is van egy kb. ilyen korú villa, sajnos, erősen elhanyagolt. Viszont a mellette lévő táblán érdeklődve olvashattuk, hogy magát a telket az adásvételi szerződésben így jelölték meg: A Steindl-telek mellett. Igen, Steindl Imre apjáról van szó, ő volt a szomszéd.

Ennek a családnak is figyelemre méltó a története, volt köztük építész, őt nem kell bemutatni, de műbútorasztalos és ékszerész is. Az előbbi készítette a Vigadó belső berendezését, nemrégiben meggyőződhettem arról, hogy remek munkát végzett. A Lánchíd faszerkezete is őt dícséri. Az ő családtörténetük is tanulságos, Ausztriából származtak, de egy generáció alatt elmagyarosodtak.

Maga a kert tele van árnyékos ösvényekkel, sok kellemes ülőhelyet kínáló pad is akad, ezek közül persze az oroszlános pad az, amit a legtöbbet emlegetnek. Kőből készült, és nem csak a pad, de az előtte lévő asztal lába is oroszlánokat formáz. Szép nagy, félkörívbe hajlik, bőven volt rajta hely a krinolint viselő nőknek is.

Meg kell adni, Móric bácsinak jó ízlése volt, mert a kilátás a legtöbb helyről csodás! Igaz, az ízlésében eddig sem kételkedtem. Persze, akkor még nem okvetlenkedtek villanyvezetékek a képben.

A szőlőket újratelepítették, a kadarka fajtájú szőlővel, sok vörösbort készítő pincészet segített benne.

A kert valóban madárbarát, jó néhány etetőt és fészekodút láthattunk a fákon, meg külön kis állványon is. Sok tábla tájékoztatott arról, milyen madárfajokat láthatunk erre, legalábbis némi szerencsével.

Érdekelne, vajon a denevéreknek is készítettek-e szállást?

Két csodás, de éppen elvirágzóban lévő nyári orgona bokrot is észrevettem, megfelelt azon hírének, hogy ez kész pillangó találkozóhely.

A Jókai emlékszoba kicsi, ezért aztán csak ötösével mehettek be a látogatók, többen el sem fértek volna.

Néhány személyes tárgy látható benne, például Laborfalvy Róza íróasztala, egy első kiadású Kárpáthy Zoltán (az első kötete) egy csomag tarokk-kártya (ezt a játékot Jókai kedvelte, és szívesen foglalkozott vele.

Észrevettem, milyen szép a szoba közepén függő kovácsoltvas lámpa. Eredetileg biztos petróleum égett benne, most persze villany.

Ahogy említettem, a pince kellemesen hűvös és szép boltíves volt, illetve most is az!

Hazafelé menve felfedeztünk egy termő szilvafát, ezt biztos nem az író ültette, mert ahhoz túl fiatal volt, viszont a gyümölcse ízletes.

Aztán a buszmegálló felé menet láttunk egy csinos, rendezett kis teret, kényelmes, árnyas paddal, és egy remekül sikerült, minden pátosz nélküli Jókai szoborral, nem is mulasztottam el, hogy kezet fogjak vele!

A tőle nem messze lévő háborús emlékműről ez nem mondható el, de ez azért más műfaj.