FERENSZ Creative Commons License 2020.08.09 0 0 2212

DeAgostini ZIL 130 locsolókocsi:

 

 


Mint szoktam, most is a végére hagytam a legjobbat.
Korábban is szemeztem már ezzel a kicsikével.
DeA teherautók közül idáig a sárga ponyvás Robur van meg, ami persze nem nagy cucc, meg az építőipar, a „Munka Hőse” a Kamaz billencs, viszont egy ideje már terveztem ezt is.
Mindig csak 7500 körüli árban láttam, amit kicsit sokalltam érte.
Viszont most olyan jó árban volt, hogy nem hagyhattam ki.
Eleinte egy ilyen bliszteres példányt néztem, de szemezgettem alaposan, mikor is felhívta rá a figyelmem az eladó, hogy van belőle egy újságos fóliás változat is.
Na azt is megnéztem és jól is tettem, ugyanis a másiknál nem voltak tökéletesek az irányjelző festések a lámpák felett.


Meg kell mondjam hogy a teherautókat nem akarom elkezdeni gyűjteni, de úgy éreztem hogy a Kamaz és egy ilyen, mindenképp kell.
S hogy miért pont locsolókocsi változatban kellett mikor nálunk itthon a megszokott a platós változat volt?
Mert ilyet használtak Csernobilban is a reaktorbaleset után, mikor a lakosságot még nem evakuálták, de mosták vele az utcákat.
Az nagyon megmaradt bennem, így ezért esett RÁ a választásom :D
Nagyon jól megcsinálták szerintem – persze lehetne jobb is – de így is tetszik.
A lámpák, az elején ez a locsolós kialakítás, a gumik erőteljes mintázata, a tükrök, a reflektor, a kormány, az ablaktörlők, fent a sárga villogó, a sárga tartály.


Hátul is tetszik a kicsike, szép a lámpás festése.
A Kamazon is ilyenre kellett volna megoldani mivel azokon is ilyen volt.
3 részes, középen vízszintesen felezett világítás, legbelül teljes egészében féklámpa és persze a szélen az irányjelzős opcióval.


A másiknál nem volt tökéletes az első irányjelző festés, valamint kissé haloványabbak voltak a hátsó lámpák is és lógott a pótkerék mert a sofőr nem megfelelően rögzítette :D
De végre meglett.


A modell utáni első két kép, archív felvételekből való, leginkább amit a mentesítéskor készítettek.

 


A harmadik-negyedik-ötödik kép (babakocsis-anyuka kisfiús) a Pillangók című filmből való amely szintén nagyon tetszett.

 

 


És természetesen a nagy sikerű HBO-s Csernobil sorozatban is volt a kicsike.