Ahány ház, annyi szokás. Persze. Majd' minden receptre igaz.
Ami az egyik alapvető eltérés nálam, hogy 1968 óta, mikor anyuról kiderült, cukorbeteg lett, én se teszek semmibe cukrot.
Plusz a páromnak pár éve határérték fölé ment a cukra, azt gyógyszerrel és nagyon radikális fogyókúrával visszaszorította a normál szintre - még jó időben, a legelején derült ki, még sikerült visszafordítania -, tehát azóta nagyon odafigyel, mit és miből mennyit ehet.
Én eddig még szerencsére megúsztam, tehát nagyon csínján bánok a szénhidrátok fogyasztásával. Van, mikor rámjön, hogy most de, de akkor szerintem a szervezetem jelez, hogy szüksége van rá. Arra mindig van itthon fekete csoki, keksz és nápolyi - persze módjával belőlük.
Frey Tamástól hallottam egy műsorban, hogy szerinte a francia nők között általában azért nincs elhízott, mert ha megkívánnak valami ételt, az a vágy egy normál porció 20 %-ával már kielégül. Ha tovább ennék, az már lerakódna, tehát megállják, hogy nem folytatják.
Na, ezt igyekszem én is gyakorolni az édességekkel.