Édes Pandikám!

 

Kérsz még horrort?

 

Tegnap úgy-ahogy kitámasztva magam, békésen tévét nézek délelőtt, mikor a kisszobában hatalmas robaj:  kiszakadt és lezuhant a 49 éve, a lakótelep építésekor felrögzített, és azóta békén szolgált függönykarnis a 2 sötétítő és a normál függönnyel! :-((

Olyan irtózatos hangja volt, mintha a szobát bombatalálat érte volna - és majd' akkora koszfelhővel is járt.

Hirtelen fel se fogtam, mi van.

Aztán megláttam. :-((

És seperc alatt tudatosult bennem, hogy ezzel én most a világon semmit nem vagyok képes kezdeni.

A kényszerű tehetetlenségnél kevés pocsékabb dolog van a világon.

Már csak arra tudtam gondolni, hogy mi jön még???? :-((

 

Nagyon megörültem, hogy miután valami miatt Laci épp feljött Pestre, egyúttal délután hozott nekem a maradék sütikből kóstolót, mert szombaton házszentelő banzájt rendeztek a szörfös barátaival és az oldalbordáikkal. Elborzadt ő is a látványtól, de megnyugtatott, van olyan profi mester ismerőse, aki meg fogja tudni ezt nekem csinálni. Majd megírja az elérhetőségét.

A sütik finomak voltak.

Kicsit meg is nyugodtam.

 

Aztán ma, miután 3:50-kor menetrendszerűen felébredtem, rögtön arra gondoltam, hogy az este 10-kor megivott Flectornak még nem mehetett ki a hatása, tehát bírni fogom: nekiálltam leoperálni a karnisról a függönyöket, a fehéret beáztatni és a romokat összetakarítani - persze csak partvissal, a porszívóhoz szükséges, tartós testhelyzet nem ment volna, de meg vannak szomszédaim, akik ilyenkor még alszanak...

 

Reggel már itt volt az e-mail a telefonszámmal.

Laci elképesztően csodálatos barát. Nem győzök neki mindig mindent megköszönni. Nem is tudom, sokszor mit csinálnék nélküle!!! 

 

Felhívtam a mestert, megállapodtunk, hogy első a hátam, aztán jön majd a karnis.

Ez volt a tizedik, amiről ma írtam...