vélemény Creative Commons License 2020.07.28 -2 2 65569

Én net előtti időben is utaztam, egyénileg szervezett utazásokkal. Persze utazási irodán keresztül foglaltam a szállást és vettem a repjegyet esetleg a MÁV-nál a vasúti bérletet. Nemzetközi menetrendet megkérdeztem a MÁV információnál. Elolvastam az útikönyveket, kiírtam az infot, amit nem tudtam, azt rögtön érkezéskor megkérdeztem a helyi tourist officeban. A szállodában mindig voltak prospektusok, néztem a plakátokat, ha volt valami spéci esemény, az ott kiderült.  Akkor a helyszínek is tudták, hogy a látogatók bizonyos infot csak a helyszínen tudhatnak meg ezért erre fel voltak készülve. De  étteremben, kávézóban beszélgettem más turistákkal és  elmondtuk egymásnak, hogy ki it látott, mit érdemes vagy nem érdemes megnézni,  hol jó vagy nem jó enni, hogyan kell közlekedni stb. Emlékeim szerint a 90-es évek elején semmivel nem voltak gyengébbek az utazásaim.

Persze az itthoni net szükséges, a foglalásokhoz (Repülő szállás, vonat, koncert , kiállítás, akármi). A közlekedési infok a neten többnyire stimmelnek, de kb 90%,  nyitvatartási idők kb 70%. Nem több.

Nincs mobilnetem, sőt tabletem  is csak olyan van, amire nem is lehet mobilnetet tenni. Az is csak 3 éve. Munka miatt voltam kénytelen venni, hogy elérjenek a mailek, ha vidéken és külföldön vagyok.  Külföldön inkább sportesemények nézésére használtam, konkrét helyi info megszerzésére  nagyon ritkán. Egyrészt itthon nagyon felkészülök, másrészt még mindig megkérdezhetek bármit a szállodaportán és még mindig van tourist office. Nyelvgyakorlásnak is jó. Persze kicsit előre kell gondolkodni, ha van valami, azt legkésőbb előző nap meg kell kérdezni stb

Egyetlen utazásnál sem éreztem úgy feltétlenül szükséges lenne a mobilnet. De nem vagyunk egyformák, van, akinek szükséges ez a biztonság.

Előzmény: neomedia (65568)