Újlaki Creative Commons License 1999.07.25 0 0 138
Sajnos, –4 dioptriával számomra az aktív repülős élmények csak szűken jutottak, így például soha nem köröztem együtt semmilyen madárral... De ha meghallgatjátok egy földi kukac ragadozómadaras élményét...

Földi élmény, de 4000 méterhez közeli magasságban történt. A fiam talán 7 éves volt, amikor az Elbrusz közelében jártunk. Augusztus volt, a napon még úgy-ahogy ki lehetett bírni, de a sziklák árnyékában iszonyú, szinte sarkvidéki hideg csapott meg...

Amikor korábban ott jártunk, a hegyek fölöttünk felhőben voltak. Most tiszta volt az idő, és nem lehetett kibírni. A család nőtagjait otthagytuk az utolsó sífelvonó utilsó állomása közelében, mi meg, férfiak, elindultunk a csúcs felé. nyári ruhában, szandálban...

Fél percenként meg kellett állni levegőért. Egy jó óra kapaszkodás után feljutottunk a sziklás csúcsra, csak azért, hogy meglássuk, mögötte van egy még magasabb, meg még egy, meg még egy...

Már visszafelé indultunk, amikor a fejünk felett egy óriási, köröző madarat vettünk észre. Pont fölöttünk körözött, úgy hogy nem volt kétséges, zsákmánynak nézett. Úgy tudom, élő embert nem ragadnak el, ezért különösebben nem aggódtam, de azért egy kicsit beleéreztem, milyen lehet zsákmányállatnak lenni...

És akkor feltűnt a másik madár. Egy darabig ketten köröztek a préda fölött, de úgy látszik, sovány falatnak látszottunk, mert a madarak hirtelen összeverekedtek értünk! Az egyik nekiment a másiknak, szállt a toll, és a gyengébb sietve elhagyta a terepet, átengedve minket a másiknak. Reflexből csináltam egy fotót, valahol megvan a dia. Ha megtalálom, megpróbálom feltenni.