Maxer , köszi. És igen, szegény...:) Ami azt illeti jól belemerültem ám az önsajnálatba is. Tény az tény. Na, erre is kell az az átprogramozás. Egyébként a düh mindig a gyengeségemet takarja, ezt volt alkalmam megfigyelni magamon. Mintha erőt adna az embernek, csak az a baj, hogy rövid időre, közben meg az ember letarolja a környezetét. Köszi még egyszer, mert azért jó a tudat, hogy nem csak én vagyok ilyen nehéz természetű. :)

Kedves Zsóka. Szerintem amit a gerincbetegeknél alkalmaznak szteroid, az nem akkora adag, amitől súlyos mellékhatások jönnének elő. Ám kétélű fegyver, mert mondjuk van akinél izomgyengeséget okoz. Mondjuk azt is inkább a hosszútávú kezelés. Mindenképpen beszéld meg az orvosoddal. Sajnálom, hogy még sérvvel is kínlódnod kell. 

Írod, hogy a családod támogató, és visszaolvasva a fórumot (többedszerre) azt látom, hogy nagyon sok hozzátartozó írt, és ír ide, keresnek, kutatnak, ápolási tanácsokat kérnek, és adnak. Hát nekem nem ilyen a családom. Nem is tudják, mi bajom, még nagyvonalakban sem, bár egyszer mondtam nekik, de szerintem nem akarták tudomásul venni. Mindig én én voltam a domináns, húzó ember, segítség nélkül. A gyerekeimet egyedül neveltem, elváltunk a férjemmel, ő azóta már meghalt, a fiaim meg élik az életüket, néha jönnek, gyakrabban csak telefonálnak. Anyumat is én látom el, és most ennek itt a vége. Nem együtt lakunk, igaz, nagyon közel. Eddig úgy volt, hogy megfőztem itthon, vittem a kaját. Hátizsákban, mert a lépcsőn szükség van mindkét kezemre, és a járásnál a botokra. Most azt találtuk ki, hogy átköltözöm oda. Valamivel csak könnyebb lesz, augusztus 20-án jön a fiam költöztetni, aztán hogyan tovább nem tudom. Az biztos, hogy kell keresnünk valakit aki segít a mindennapi dolgokban. Takarítás, ilyesmi. Mindegy, valahogy majd lesz, és a gyerekek is szembesülnek egyszer majd a valósággal, hogy anyu nem mindenható, és az ereje is véges.