vélemény Creative Commons License 2020.07.17 -3 4 22116

Folytatás

 Még mindig a S Cecilia in Trastevere.A jobb oldalhajóból nyílik továbbá a  Cappella dei Ponziani, ahol cosmata az oltárlap és 1470 körül készültek a freskók. A hajó legvégéből nyíló kis helyiségben van Mariano Rampolla kardinális sírja.

 

Utánanéztem Rampollanak. Azt már korábban olvastam, hogy 1903-ban Ferenc József megvétózta a pápává választását.   A leghatalmasabb katolikus uralkodóknak ( spanyol és a francia király ill a német-római majd az osztrák császár) vétójoguk volt, amit az egyház hivatalosan sosem ismert el. Természetesen Ferenc József vagy megbízottja nem jutott be a "con clave" lezárt Sixtusi Kápolnába. Előre egyeztettek, és amikor úgy látszott, hogy Rampollat megválasztják, akkor a krakkói érsek közvetítette a császári vétót.  Nem lehet pontosan tudni, hogy mi motiválta  Ferenc Józsefet. Rampollat megvádolták, hogy szimpatizál a franciákkal. A Habsburgoknak akkor két szövetségesük volt, a pápákat a Vatikáni fogságba kényszerítő Olasz Királyság és a katolicizmus ellen kőkemény Kulturkampfot folytató Német Császárság. Lehet, hogy a szövetségeseinek akart kedvezni. A Rampolla helyett megválasztott X. Pius első intézkedése volt a vétójog végleges eltörlése. Rampolla  1913-ban halt meg, eredetileg a San Lorenzonál levő Verano temetőben volt eltemetve, az itteni túl teátrális síremlék 1929-ben készült el. Néhány nappal a Lateráni Egyezmény megkötése után temették át.

 

A jobb oldali hajó legvégén 12sz-i rossz állapotú freskómaradványok láthatók, eredetileg a portikuszban voltak, onnan hozták át ide.