Szemmel nézünk, aggyal látunk

"A térbeli látás"  című cikkemből idézett mondatrésszel kezdem: "az agy képezi, alakítja, módosítja, esetenként kiegészíti és "értékeli" a visszatükrözött képet."
Optikai csalódások (vizuális illúziók) címszó alatt rengeteg példa található az előző mondat igazolására. Néhány olyan példát dolgoztam fel ebben a cikkben, ami a térbeli látással kapcsolatos, vagyis az agy által végrehajtott ilyen természetű kiegészítéssel.
   http://www.michaelbach.de/ot/sze_shepardTables/index-de.html
Előszőr talán tekintsük meg ezt a képet! Természetesen a kép 2 dimenziójú, de az ábra perspektívikusan mutat két asztalt. A baloldali egy keskeny hosszú asztal, a másik inkább négyzet alakú és széles. Ha azt mondom, hogy a két asztal teljesen egyforma (csak 90 fokkal elfordítva),  nem fogja senki elhinni, pedig úgy van! Ime a bizonyíték!  (A "RUN" gombra kattints!)
A probléma abból adódik, hogy keveredik a  kétdimenziójú kép a háromdimenziójú valósággal. Valóságban az asztallap téglalap alakú és nem parallelogramma. A hatás érdekében u.n. "parallelperspektívát" alkalmaztak. (Az igazi perspektívában az oldal-élek nem párhuzamosak, hanem közelednek egymáshoz.)
Az agy és a szem közötti együttműködés meghatározza azt a képességünket, hogy tárgyakat felismerjünk és rendszerezni tudjunk. Agyunk állandóan arra törekszik, hogy (értelmi)összeköttetést a látott tárgyak között felismerjen. De az agyunk félrevezethető és érzékeink félrevezetnek bennünket. Az úgynevezett vizuális illúzió keletkezik, mert az agyunk tapasztalata segítségével megkísérli a kapott képet felismerni. Ez nagyon hasznos dolog, de speziális esetekben zavarokat okozhat. Például ha egy kétdimenziójú képet 3 dimenziójúként fogunk fel és így hamis következtetést vonunk  le a látott tárgyról.
 A jobboldali képen a katakombában egy nagy szörny kerget egy kis szörnyet. Mivel a rajzon a vonalak térhatást fejtenek ki, ezért a "távolból" közeledő szörny nagyobbnak látszik, mint az előtérben menekülő kisebb. Tehát az agyunk abból a gyakorlatból / tapasztalatból indul ki, hogy a távolabbi tárgyakat kisebbnek látjuk, mint a valóságos mérete.Tehát a vizuális rendszerünk a retinán képződött képet a becsült távolsággal megszorozza. A két szörnyet különböző nagyságúnak látjuk, mert különböző távolságban tételezzük fel őket. A valóságban a két szörny - lemérhetően - azonos nagyságú!
Hasonló problémával állunk szemben a baloldali képen. A két piros vonal egyenlő hosszúságú, de mivel a felső egy "szoba" túlsó végében látható, automatikusan hosszabbnak "kell(!)" lenni.

A fenti 2 kép még két ábrázolás az eddig tárgyaltakhoz. A bal képen egy felnőttet és egy gyereket látunk magasság különbséggel, ami nem felel meg a valóságnak!
Figyelem, a jobb oldali ábrán a két férfi valóban különböző magasságú! Itt a két fekete vastagított élet/vonalat kell megfigyelni, hogy mekkora különbség van köztük?
Tessék lemérni!
Végül rátérek a cikk elején, a programban szereplő feladatok kiértekélésére és magyarázatára. A második feladat egyszerű volt, hiszen szemmértékkel felezni kellett a távolságot. Ez aránylag jól sikerült. Az első feladatnál nagyobb az eltérés, mert a nyilak "zavarólag" hatnak. Vajjon miért? Ezen a problémán jó száz éve kezdték törni a fejüket az okosok és több magyarázatot, elvet találtak ki. Ezek közül csak a legvalószínűbbet ismertetem .
A magyarázat szerint lehetséges, hogy a vonal végén lévő nyilat tudatalatt, mint a megszokott 3 dimenziós térbeli világunkból származó információt használjuk fel és a 2 dimenziójú vonalat 3 dimenziójúként kezeljük. Ennek az a következménye, hogy a vonal kifelé mutató nyillal a végén a belső sarkát egy szobának, a belső irányú nyilak egy épület külső sarkait szimbolizálja.
Számomra ez a magyarázat azért meggyőző, mert az afrikai őserdők mélyén köralakú kunyhókban élők körében végzett vizsgálatokban az embereknek nem volt probléma a különböző távolságok nyiltól független megitélése. Hasonlóan az eszkimóknál, akik szintén köralakú igluban éltek.

Összefoglalás

Az agy a(z állandóan változó) vizuális információkat 3 dimenzióként, dinamikusan extrapolálva dolgozza fel. Egy (két dimenziójú)fénykép esetében ez nem okoz különösebb problémát, mert a képen a tárgyak a természetes valóságnak megfelelően a távolságukkal arányosan csökkent nagyságban láthatóak (amely megegyezik a tapasztalattal).
Más a helyzet az olyan ábrákkal, rajzokkal, amellyel tudatosan félrevezetjük az agyat, hiszen azzal ámítjuk magunkat(vagyis az agyunkat), mintha a 2 dimenziós kép 3 dimenziós lenne.
Végül arra kérem a nyájas olvasót vegye szemügyre a fenti képet és állapítsa meg, hogy mit ábrázol?
1._ Egy szoba sarkában lévő kockát?
vagy:
2._ Egy hasáb alakú test, amelynek sarkából egy kocka-alakú rész hiányzik?
Biztos, hogy az egyes a helyes megoldás? Nem inkább a kettes? Meg mernél esküdni, hogy ez, vagy az helyes, vagy mindkettő??
Aki tudja a megoldást (magyarázatot) írja meg, mert én nem árulom el!

E cikk előzménye: A térbeli látásról

Vissza a témához (Biológia)